Ekl: Másik kameraállásból máshogyan ítélt volna a bíró – Botka

2023.09.21. 21:23
null
Botka a visszavont tizenegyes hátterét is elmesélte a meccs után (Fotó: Török Attila) – <a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/ekl-ftc-csukaricski-3-1-fotok-arvai-karoly-torok-attila--7245" target="_blank">A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK</a><br />
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros 3–1-re legyőzte a Gruopama Arénában az Európa-konferencialiga csoportkörében első fordulójában a szerb Csukaricskit. A találkozó első félidejében a spanyol játékvezető VAR-ozás után visszavont egy, a magyar bajnoknak megítélt büntetőt, az azt kiharcoló Botka Endre erről, Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője pedig a csapata reakciójáról beszélt, miután hátrányba került.

„Nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, bár az elején volt egy kis hiba, de az apró malőrre jól reagált a csapat. Végig uraltuk a mérkőzést és minden jól is sikerült” – összegezte a mérkőzést Botka Endre, aki kitért az első, VAR-vizsgálat után meg nem adott tizenegyesre is az M4 Sport meccs utáni levezetőműsorában.

„Azért volt fura, hogy visszavonta a bíró, mert én is éreztem a kontaktust. Viszont, amikor visszanéztem én is abból a kameraállásból amelyikből megnézte a játékvezető, onnan tényleg nem lehetett rendesen látni. A védő nem rálépett a lábamra, hanem ahogy ellépett előttem, akkor rúgta meg a lábamat. Ha egy másik kameraállásból nézi meg, akkor máshogyan ítélt volna” – fogalmazott Botka.

„Ezt a mérkőzést a csapat nyerte meg. Jól, de talán kicsit feszülten kezdtünk, a Csukaricski pedig a második lövéséből megszerezte a vezetést. A reakciónk viszont tökéletes volt és ennek nagyon örülök. Ezen az estén a csapatszellem diadalmaskodott, és ebben a szellemben tudunk majd igazán nagy dolgokat véghez vinni. Kemény mérkőzés volt, próbáltunk letámadni és sokszor kapura lőni. Az első félidőben sokszor még idegesek voltunk, de ha hiszel és a folytatásban is viszed végig a munkádat, annak meglesz az eredménye és eléred, amit szeretnél” – fogalmazott a találkozót közvetítő M4 Sport kamerája előtt Dejan Sztankovics.

A találkozóról bővebben itt olvashatnak.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT
FERENCVÁROS–FK CSUKARICSKI (szerb) 3–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna, 17 589néző.Vezette:Guillermo Cuadra (Guadalupe Porras Ayuso, Alejandro Estévez Iglesias) – spanyolok
Gólszerző:Varga B. (44. – 11-esből), Owusu (45+6.), Pesics (79.), ill. D. Ivanovics (26.)

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45