Ekl: Egy pontot érdemeltünk, többet nem! – Vincenzo Italiano

BORBOLA BENCE (Firenze)BORBOLA BENCE (Firenze)
2023.10.05. 23:58
null
Vincenzo Italiano szerint egy pontot érdemeltek (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, az Európa-konferencialiga F-csoportjának 2. fordulójában a Fiorentina otthonában 2–2-re végzett a Ferencváros, kétgólos magyar vezetés után. Vincenzo Italiano, a firenzeiek vezetőedzője elsőként értékelt a csütörtök esti mérkőzést követően.


„Egy pontot érdemeltünk, többet nem!
– nyilatkozta a meccset követő sajtótájékoztatón az olaszok vezetőedzője. – A Ferencváros megérdemelten vezetett, kifejezetten jól futballozott, az utolsó fél órában azonban a mi akaratunk érvényesült, sőt, talán meg is nyerhettük volna a találkozót. A cserék ezen a napon jól szálltak be, gyakorlatilag nekik köszönhetjük az egyenlítést.”

A tréner arra is kitért, hogy lassú volt a játékuk, nem tudták kihasználni a széleken lévő gyors labdarúgóikat, ellentétben a Ferencvárossal. Voltak olyan játékosaik, akik kevés lehetőséget kaptak eddig, ám most jól futballoztak. Olasz újságírók arra is rákérdeztek, mi a véleménye a sok gyenge teljesítményről, erre Vincenzo Italiano úgy reagált, mindezt ő is látta, valóban volt, aki gyengébb napot fogott ki, de nem gondolja úgy, hogy bárki is eljátszotta volna az esélyét nála.

„A hétvégén a Napoli otthonába látogatunk, jó lett volna pihentetni néhány kulcsjátékost, ám a mérkőzés nem tette lehetővé.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT

Fiorentina (olasz)–Ferencváros 2–2 (0–1)
Firenze,
Artemio Franchi Stadion, 28 000 néző. V: Schlager (német)
FIORENTINA:
Terracciano – Kayode, Martínez Quarta, Ranieri, Biraghi (Parisi, a szünetben) – Bonaventura (Ikoné, 78.), Maxime Lopez (Arthur Melo, 58.), Mandragora (Barák, 58.) – Nicolás González, Beltrán, Sottil (Kouamé, 58.). Vezetőedző: Vincenzo Italiano
FTC: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, I. Cissé, C. Ramírez – Ben Romdan (Owusu, 67.), Sigér – Marquinhos (Civic, 82.), Abu Fani (Besic, 67.), Zachariassen (Abena, 87.) – Varga Barnabás (Pesics, 82.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Gólszerző: Barák (66.), Ikoné (90+3.), ill. Varga Barnabás (25.), I. Cissé (50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 0 5–3 +2 4
2. Genk 2 1 1 0 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 0 2 0 4–4 0 2
4. Csukaricski 2 0 0 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
11 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
16 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33