Ekl: Pontosan ismerem Dibusz Dénes képességeit – Paintsil

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 10:48
null
Joseph Paintsil számára különlegel lesz a Fradi elleni két Ekl-meccs (Fotó: AFP)
Különleges lesz Joseph Paintsil számára a Ferencváros elleni Európa-konferencialiga-mérkőzés, a Genk 25 éves ghánai csatára 2017-ben és 2018-ban erősítette a budapesti zöld-fehéreket, és szép emlékeket őriz a Thomas Doll által irányított csapatról, amelyben Dibusz Dénessel és Botka Endrével is együtt játszott.

 

– Különleges meccs következik az életében, vagy egy lesz a sok közül?
– Egyértelműen az előbbi! Nagyon várom már, hogy pályára lépjek a Ferencváros ellen, mivel szerettem ott játszani, ebben az egyesületben kezdődött a profi pályafutásom – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Joseph Paintsil, aki az FTC elhagyása óta először nyilatkozott magyar lapnak.

– A 2017–2018-as idényben a Fradi vezéregyéniségeként huszonhét meccsen tíz gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Hogyan emlékszik vissza a magyarországi tíz hónapra?
– Különleges időszakot töltöttem a Ferencvárosnál, jól éreztem magam, amikor ott játszottam, magabiztos futballista lettem a zöld-fehéreknél. Remekül kijöttem a játékosoktól kezdve Thomas Doll vezetőedzőn át az összes stábtagig mindenkivel. Ami az egyéni teljesítményemet illeti, fantasztikus idényt zártam Magyarországon, sokat köszönhetek az ott töltött időszaknak. A Fradi nagy lépést jelentett a karrieremben, a magyarországi játékommal hívtam fel magamra a figyelmet, megnyitotta előttem az utat, hogy még erősebb bajnokságba szerződjek és aláírják a Genkhez. A csapatnál bíztak bennem, sosem feledem, mennyit köszönhetek a klubnak. A mai napig figyelemmel követem a Fradival kapcsolatos híreket, történéseket.

– A Fradiban szerzett góljai közül melyik ugrik be elsőként?
– Amikor az első mérkőzésemen a Groupama Arénában betaláltam a Vasas ellen. Egy másik gól is roppant kedves a szívemnek: otthon játszottunk a Videotonnal, és miután becsaptam az ellenfél védőjét, ügyes mozdulattal kilőttem a hosszú oldalt – később Magyarországon ezt választották az év góljának, ami hatalmas örömmel töltött el. Noha csak egy évet játszottam Fradi-mezben, rengeteg szép emlék fűz a klubhoz, és annak is örülök hogy az együttes később sok trófeát nyert.

– Csütörtökön egykori csapattársakkal is találkozhat.
– Pontosan ismerem Dibusz Dénes képességeit, tapasztalt, megbízható kapusnak tartom. Ahogyan Botka Endre is jó, sok csatát megélt futballista – nem zárható ki, hogy az én oldalamon játszik. Mindketten nagyszerű futballisták, várom, hogy találkozzak velük a pályán. Ugyanakkor készen állok minden csatára, a meccsen nem számít, ki áll a kapuban vagy melyik játékos feladata a semlegesítésem. Csak arra összpontosítok, hogy hasznára legyek a csapatnak, és eredményesek legyünk.

– Milyen meccsre számít?
– Semmiképpen sem könnyűre, de a Genknél hiszünk abban, hogy legyőzhetjük a Fradit. Fontos találkozó vár ránk, ennek szellemében készülünk. Azt persze nem tudom, a Ferencváros milyen stílust és taktikát választ, abban viszont biztos lehetek, hogy játékosai önbizalmával nem lesz gond, hiszen a csapat vezeti a bajnokságot, és szép eredményeket ért el a nemzetközi színtéren is.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

F-CSOPORT
21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 5–3 +2 4
2. Genk 2 1 1 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 2 4–4 0 2
4. Csukaricski 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
19 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
20 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik