Ekl: Pesics nem szeretne szégyenkezni a barátok előtt

BORBOLA BENCE (Leszkovac)BORBOLA BENCE (Leszkovac)
Vágólapra másolva!
2023.11.29. 17:02
null
„Teljesen más mérkőzésre számítok, mint amilyen a budapesti volt” (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Csütörtökön a Ferencváros a Csukaricski otthonában lép pályára a labdarúgó Európa-konferencialigában. Alekszandar Pesicsre a csütörtök esti összecsapáson is főszerep várhat, a hiányzó Varga Barnabás távollétében továbbra is tőle várják a gólokat.


Gólt szerzett a két csapat budapesti mérkőzésén, a 3–1-re megnyert találkozón ő lőtte a zöld-fehérek harmadik találatát. Alekszandar Pesicsre a csütörtök esti összecsapáson is főszerep várhat, a hiányzó Varga Barnabás távollétében továbbra is tőle várják a gólokat. A 31 esztendős támadó, aki pályafutása során tíz országban is futballozott, elmondta, teljesen más jellegű mérkőzésre számít, mint amilyen a budapesti volt.

„Valóban fontos találat volt számomra is a Csukaricski elleni, az volt az első gólom volt az Európa-konferencialigában – mondta Pesics a szerdai sajtótájékoztatón. – Hosszú vállsérülésem után a harmadik mérkőzésem volt a Fradiban, nagyon örültem neki, megpróbálok a mostani mérkőzésen is a kapuba találni. Teljesen más mérkőzésre számítok, mint amilyen a budapesti volt, hiszen a csapatok már ismerik egymást.”

A csatár a szomszédos Nis városában nőtt fel, érthető, ha a csütörtöki mérkőzésen a családja és számtalan barátja is ott lesz.

„Nisből származom, ez az otthonom. A családom és rengeteg ismerősöm is ott lesz a találkozón. Már csak azért is fontos, hogy jó eredményt érjünk el, hogy ha a vakációra hazajövök, a barátok ne tudjanak cukkolni. Mindent beleadok, dupla motivációval lépek pályára, ne kelljen szégyenkezni majd előttük. Fontos mérkőzés előtt állunk, az ellenfélnek nincs mit veszítenie, számunkra viszont nagy a tét.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
F-CSOPORT
21.00:
Csukaricski (szerb)–FERENCVÁROS, Leskovac
21.00: Fiorentina (olasz)–Genk (belga)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina 4 2 2 11–4 +7 8
2. FERENCVÁROS 4 1 3 6–4 +2 6
3. Genk 4 1 3 5–3 +2 6
4. Csukaricski 4 4 1–12 –11 0

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik