Freiburg: Streich szerint Szalai hibázott a hétvégén, de ő kezd a Lens ellen

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.02.13. 12:13
Christian Streich a nemzetközi porondon is megadja a lehetőséget Szalai Attilának (Fotó: Imago Images)
Szalai Attila játékáról is beszélt a sajtónak Christian Streich, a német élvonalbeli (Bundesliga) Freiburg vezetőedzője. A rutinos szakember megvédte a Dortmund elleni bajnokin hibázó bekket, s elmondta, hogy csütörtökön is számít a magyar válogatott labdarúgó játékára.

A sajtótájékoztatót azzal kezdte Streich, hogy a BVB elleni bajnokin térdsérülés miatt lecserélt Manuel Gulde állapota nem súlyos, így hamarosan visszatérhet a pályára. A Freiburg vezetőedzője ezután kitért a Guldét váltó Szalai Attilára, aki hibázott a sárga-feketék harmadik góljánál.

„Attila valóban elengedte Füllkrugot a harmadik gól előtt, de ezzel együtt jól játszott, s magabiztos teljesítményt láthattunk tőle. Most kizárólag a jó dolgokkal szeretnék foglalkozni, mert csütörtökön újabb meccs vár ránk. – utalt a Lens elleni El-mérkőzésre Christian Streich. – Attila remekül végzi a dolgát. Egy tapasztalt védőről beszélünk, aki rendkívül motivált és összességében remek fickó. Jót tett neki a játéklehetőség, mert megmutatta, hogy számíthatunk rá.”

A Kicker a nyilatkozat kapcsán megjegyzi, hogy Szalainak Gulde visszatérése miatt várhatóan nem lesz bérelt helye a kezdőcsapatban a bajnoki meccseken. Ezzel együtt továbbra is kevés a hadra fogható védő a keretben, így Szalai vélhetően megkapja a lehetőséget Streichtől – ha máshol nem, akkor az Európa-ligában.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04