Eldőlt: megvált az edzőjétől a Ferencváros leendő El-ellenfele

H. Á.H. Á.
2024.09.19. 14:40
null
VIRGINIE LEFOURFBL-BEL-PRO LEAGUE-ANDERLECHT-WESTERLO
Amint arról beszámoltunk, benne volt a levegőben, hogy az Anderlecht elköszönöm Brian Riemertől, aki az elmúlt egy év és kilenc hónap során irányította a csapatot, ám az elmúlt hetet eredménytelen szereplése után végül a menesztése mellett döntöttek. Az Anderlecht a hétvégi bajnokija után a jövő héten szerdán a Ferencváros ellen vívja első Európaliga-csoportmeccsét.

 

A belgák hivatalos honlapja emlékeztet rá, hogy Riemert 2022 decemberében nevezték a klub élére, s irányításával az Anderlecht az előző idényben bronzérmes lett a dán szakember irányításával, s a csapatot 76 mérkőzésen irányító 45 éves vezetőedző 39 mérkőzést nyert meg, s 20 döntetlen mellett 17 vereséget szenvedett a gárdával.

Az új edző hivatalos kinevezéséig David Hubert az Anderlecht U18-as csapatának edzője lesz ideiglenes jelleggel a beugró, a hétvégén a Charleroi elleni bajnokin tehát biztosan ő ül majd a lila-fehérek kispadján.

A belga Le Soir lap szerint Riemer kirúgása nem meglepő, ám az időzítés legalábbis nem túl szerencsés, tekintettel arra, hogy a a hétvégi bajnokin mindenképpen győznie kéne az Anderlechtnek, hogy ne kerüljön 8 forduló után máris hét pont hátrányba a listavezető Genkkel szemben – amelytől egyébként kedden hazai pályán kikapott, s mint kiderült, ez jelentette az utolsó cseppett a pohárban.

Európa-liga
2024.09.18. 17:56

Anderlecht: többen edzőváltást sürgetnek az FTC első El-ellenfelénél

Brian Riemerrel gyengén játszik a csapat, de egyelőre nem várható azonnali beavatkozás a klub részéről.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32