Ivan Juric: Nem nevezném ezt negatív vagy kaotikus teljesítménynek

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.10.04. 09:04
Ivan Juric az Elfsborg ellen szenvedte el első vereségét a Roma élén (Fotó: Getty Images)
A Roma 1–0-ra kikapott a svéd Elfsborg otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A Daniele De Rossi helyére a kispadra érkező Ivan Juric szerint a vereség ellenére voltak pozitívumok a „farkasok” játékában.

A Roma gyengén rajtolt a bajnokságban, az első négy mérkőzésen csak három pontot gyűjtött. A Genoa elleni döntetlen után a klub menesztette Daniele De Rossi vezetőedzőt. A római klublegendát a nyáron a Torinótól három év után távozó Ivan Juric váltotta. A horvát edzővel mindkét bajnokiját megnyerte az olasz csapat, míg az Athletic Bilbao ellen döntetlent játszott az El-alapszakasz első körében. 

Ezt követően jött az Európa-liga második fordulója, melyben a Roma 24-szer próbálkozott kapura lövéssel, gólt nem szerzett, ellenben az Elfsborg betalált büntetőből, s ezzel 1–0-ra megnyerte a találkozót. „Sok pozitívumot láttam, jól mozgattuk a labdát, de biztosan vannak dolgok, amikben javítanunk kell. Sok jó megmozdulást láttam, sok helyzetet teremtettünk. A gólszerzés nem jött össze, de nem nevezném ezt negatív vagy kaotikus teljesítménynek” – értékelt a találkozót követően Ivan Juric.

„Természetesen az eredmény negatív, ám nem hiszem, hogy érdemes mindent eldobni” – idézi a horvát tréner szavait a football-italia.net. A Roma korábbi két edzője, Daniele De Rossi és José Moruinho is panaszkodott a keret összetételére, Juric azonban nem foglalkozik ezzel: „Van egy csapatom, ezen vitázni kontraproduktív. Sok mindennel nagyon elégedett vagyok, sok máson viszont még javítanunk kell. Lényeges előrelépéseket láttam a játékunkat tekintve, szonban a részletekben hiányzott valami.”

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Elfsborg (svéd)–Roma (olasz) 1–0 (Baidoo 44. – 11-esből)

Európa-liga
2024.10.03. 23:20

Kikapott a Roma az Európa-ligában; kétgólos győzelmet aratott az Eintracht és a Bilbao

Négy gólt vágott a Lyon, emberhátrányban nyert az FCSB, a Fenerbahce ikszelt Hollandiában.

 

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04