„Dominálni szeretnénk” – a Malmö középpályása az FTC elleni Európa-liga-meccsről

2024.11.27. 19:31
Lasse Berg Johnsen szerint dominálni kell a Malmönek (Fotó: Getty Images)
A Malmö labdarúgócsapata domináns játékot akar mutatni csütörtökön a Ferencváros vendégeként az Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában.

„Saját játékunkat szeretnénk játszani, de fontos, hogy közben semlegesítsük az ellenfél erősségeit. Nem engedhetjük meg, hogy a Ferencváros dominálja a meccset, márpedig biztosan erre készül. A legjobb teljesítményünkre lesz szükség a győzelemhez” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a svéd bajnok vezetőedzője, Henrik Rydström. 

„Az ellenfelünk nemcsak egyéni képességekben nagyon jó, hanem remek csapatszellemmel is rendelkezik. A futballisták játékhoz való kiváló hozzáállását jól mutatja, hogy labdavesztésnél gyorsan rendeződnek vissza, ezért tudta a Ferencváros nemzetközi szinten is megnehezíteni minden együttes dolgát és áll továbbjutó helyen”.

A 48 éves tréner nem aggódik amiatt, hogy három ponttal kieső helyen álló csapata az eddigi négy körben csupán három gólt szerzett, mert mint mondta, sokkal jobban zavarná, ha csapat szinten nem tudnának helyzeteket kialakítani.

„Hosszú szezon volt, szóval jelenleg jó, hogy véget ért a svéd bajnokság, mert ez némi felfrissülést eredményez a játékosoknál” – mondta az MTI érdeklődésére Rydström, aki elárulta, vádlisérülés miatt nem tartott a csapattal a középpályás Taha Ali, illetve megjegyezte, a védő Pontus Jansson is nagyon hiányozni fog, mert igazi vezér a pályán és az öltözőben is, de a hiányzók mindig lehetőséget jelentenek mások számára.

A játékosok részéről Lasse Berg Johnsen arról beszélt, hogy fontos meccs vár rájuk, melyen nyerni akarnak, mint mindig.

„Kontrollálni és dominálni szeretnénk, de ettől még nem lesz mindig nálunk a labda, szóval a labda nélküli játékra is oda kell figyelni, hogy kompakt maradjon a csapat” – fogalmazta meg várakozásait a norvég középpályás.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor az azeri Aliyar Aghayev játékvezető sípjelére kezdődő mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

Európa-liga
2024.11.27. 17:55

Stefan Gartenmann: Nem azt mondom, hogy félvállról vesszük az NB I-es meccseket, de a nemzetközi porond mégis más

„Nemzetközi szinten akadtak a svédeknek nehézségeik, ennek az okait kerestük az elmúlt napokban."

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
21.00: Ferencvárosi TC–Malmö (svéd) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Lazio44––11–2+912
2. Ajax431–13–1+1210
3. Galatasaray431–12–8+410
4. Eintracht Frankfurt431–8–4+410
5. Anderlecht431–7–3+410
6. Athletic Bilbao431–6–2+410
7. Tottenham Hotspur43–18–4+49
8. FCSB43–17–5+29
9. Lyon42118–4+47
10. Rangers42118–5+37
11. Olympiakosz Pireusz42115–3+27
12. Bodö/Glimt42116–5+17
13. Midtjylland42114–3+17
14. FERENCVÁROS42–27–4+36
15. Manchester United413–7–5+26
16. Viktoria Plzen413–7–6+16
17. AZ Alkmaar42–26–606
18. Besiktas42–24–8–46
19. Hoffenheim41215–505
20. Roma41213–305
21. Fenerbahce41215–6–15
22. FC Porto41128–804
23. Slavia Praha41123–304
24. Elfsborg41127–8–14
25. Real Sociedad41125–6–14
26. Braga41124–7–34
27. Twente4–314–6–23
28. Malmö41–33–6–33
29. Qarabag41–33–9–63
30. Union Saint-Gilloise4–222–4–22
31. Riga FS4–224–8–42
32. Nice4–224–8–42
33. PAOK4–133–8–51
34. Ludogorec4–131–6–51
35. Maccabi Tel-Aviv4––42–11–90
36. Dinamo Kijev4––40–10–100

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43