Matheus Saldanhára vár a gólszerzés a PAOK ellen

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
• Szaloniki
2024.12.11. 19:36
Pascal Jansen reméli, Saldanha veszélyt jelent majd csütörtök este a PAOK ellen (Fotó: Árvai Károly, archív)
Csütörtökön a PAOK ellen lép pályára a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában. A szerdai sajtótájékoztatón Pascal Jansen, a zöld-fehérek vezetőedzője elmondta, Varga Barnabás távollétében Matheus Saldanhára vár a feladat, hogy elöl veszélyt okozzon.

 

– Milyen riválisnak tartja a PAOK-ot?
– Erős csapat lesz az ellenfelünk – mondta a szerda délutáni sajtótájékoztatón Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője. – Korábbi csapatommal, az AZ Alkmaarral néhány évvel ezelőtt felkészülési mérkőzésen már ültem a kispadon a PAOK-kal szemben: bátor, energikus csapat benyomását keltette. A mostani kerete is erős, a ghánai védőt, Rahman Babát és a szerb Andrija Zsivkovicsot mindenképpen ki kell emelnem. Hollandiában egyébként görög futballistákkal is dolgoztam, kedden beszéltem is korábbi játékosommal, Vangelisz Pavlidisszel, aki sok érdekességet mondott a PAOK-ról.

–  Varga Barnabás sárga lapjai miatt nem léphet pályára: ez mekkora nehézséget okoz?
– Nagyszerű játékosról van szó, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Európa-liga góllövőlistáját is ő vezeti. Korábban többször elmondtam, szerencsés vagyok, hogy két remek csatárom van, Matheus Saldanha itt van velünk, bevethető, ezúttal rá vár a feladat, hogy elöl veszélyt okozzon. Ő csütörtök este biztosan ott lesz a pályán.

– A PAOK-nak mindössze négy pontja van. Mit gondol, a görögök mindent elsöprő lendülettel mennek majd előre a győzelemért?
– Mindent megtesznek majd a siker érdekében, és erre is készítettem fel a játékosokat. Na, de nemcsak ők szeretnének győzni, mi is, szeretnénk ott lenni az egyenes kieséses szakaszban, tartanunk kell a lépést. A PAOK most Magyarország legerősebb csapatával találkozik, nem lesz könnyű dolga, és mindenkit biztosíthatok arról, nem azért jöttünk, hogy mi csak nézzük a görögök futballját.

A játékosok a mérkőzés előtti napon tesztelték a Tumba Stadion gyepszőnyegét – nos, a talajjal aligha lesz gond, és a görögök szerint a hangulat is remeknek ígérkezik, miután a PAOK számára kiemelt fontosságú a csütörtök esti összecsapás, hiszen a tét az, hogy nyitva marad-e az európai kupaszíntér kapuja... A magyar bajnokcsapatot Gruber Zsombor képviselte a találkozó előtti sajtótájékoztatón, a húszéves támadó először szerepel európai kupasorozat csoportkörében, alapszakaszában: „Gyerekként mindenki arról álmodik, hogy idáig eljusson, hogy a nemzetközi porondon is megmutathassa magát. Más egy bajnoki mérkőzés, és más a nemzetközi szereplés, Európában ez helyezi el a térképen a Ferencvárost. Győzni érkeztünk Görögországba is, szeretnénk ott lenni a folytatásban, vagyis az egyenes kieséses szakaszban!”
Gruber Zsombor is Európáról álmodott

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
Csütörtök, 18.45: PAOK (görög)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00