Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

2025.07.16. 20:55
null
Bognár György (Fotó: paksifc.hu)
Megtartotta a csütörtöki El-selejtezőt felvezető sajtótájékoztatóját a Paksi FC, illetve a kolozsvári CFR is. Paksi oldalról Bognár György vezetőedző és Windecker József, míg a hazaiak részéről Dan Petrescu, a CFR vezetőedzője nyilatkozott.

Bognár: Többször kell kezdeményezni, mint az első meccsen

 

– Nincs könnyebb helyzetben, mint egy hete, Lenzsér Bence személyében újabb alapembert kell nélkülöznie.
– A hazai meccsen izomsérülést szenvedett, nem tudott velünk utazni, ezért a hátsó alakzatban biztosan lesz változás. A másik, sérülés miatt lecserélt futballista, Vas Gábor itt van velünk, és játékra kész.

– A CFR az első mérkőzés első fél órájában jelentős fölényben futballozott, igaz, nagy helyzetet nem alakított ki. Mit gondol, hazai pályán még nagyobb nyomás alá próbálja helyezni a Paksot?
– Igen, arra számítunk, hogy többet kezdeményeznek a hazaiak, próbálják a lehető leghamarabb eldönteni a meccset, mi viszont igyekszünk elrontani az elképzelésüket. A CFR Pakson jobban futballozott, hazai környezetben is esélyesebb.

– A múlt heti találkozó után elmondta, kevesebb helyzetet alakítottak ki, mint általában. Mire lesz szükség, hogy ilyen tekintetben előrelépjen a csapat?
– A hazai mérkőzés első félidejében a támadásaink nem ültek, utána feljavultunk. Azt várom, hogy ha időszakosan is, de már az első negyvenöt percben többet tudunk kezdeményezni és helyzetet kialakítani.

VÉLEMÉNY
„Tanultunk az előző évi szereplésünkből, két mérkőzésben gondolkodtunk. Jó eredmény a hazai nulla nulla, de Kolozsváron még nehezebb feladatunk lesz. Sokat jelent, hogy van már tétmeccs a lábunkban, rövid felkészülés után mindig kérdéses, mire vagyunk képesek. Otthon nem játszottunk jól, de megmutattuk, ha küzdünk, lehet keresnivalónk. A CFR jobb csapat, de sokszor borítottuk már a papírformát, ezúttal is ez a tervünk” – így Windecker József, a Paks középpályása.

Nem a színvonal, hanem az eredmény érdekli a CFR edzőjét

„Kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok, a román és magyar bajnokság azonos szinten van jelenleg. Tudom, a sajtó és a szurkolók szerint mi vagyunk esélyesek, de a Paks régóta együtt játszó csapat, amely tavaly egyik idegenbeli mérkőzését sem veszítette el az európai porondon, és négy kinti találkozóján nyolc gólt szerzett. Meglátják, nagyon nehéz mérkőzés lesz” – nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján Dan Petrescu. A kolozsvári szakvezető nem számíthat az eltiltása második felét töltő Ciprian Deacra, akit még tavaly augusztusban állítottak ki a Pafosz ellen, valamint a sérült Simao Rochára. Hétfőn viszont újra edzésbe állt a paksi találkozót kihagyó gólkirály, Louis Munteanu, de a CFR szakmai stábja csupán csütörtökön dönti el, nevezi-e a mérkőzésre a román sajtóhírek szerint francia élcsapatok (Lille, Nice) által csábított támadót.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
18.00: Aktobe (kazah)–Legia Warszawa (lengyel)
18.00: Ilves (finn)–Sahtar Doneck (ukrán)
19.00: Häcken (svéd)–Spartak Trnava (szlovák)
19.30: CFR Cluj (romániai)–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Celje (szlovén)–Sabah FK (azeri)
20.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Levszki Szófia (bolgár)
20.00: FC Prishtina (koszovói)–Sheriff (moldovai)
21.00: Partizan Beograd (szerb)–AEK Larnaca (ciprusi)

 

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
3 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
3 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
7 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
18 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
18 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
20 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
23 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11