El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.05. 21:00
null
Fotó: Maccabi Tel Aviv/Fb)
Az izraeli Maccabi Tel-Aviv az utolsó pillanatban szerzett góllal győzött 2–1-re a máltai Hamrun vendégeként az Európa-liga-selejtező 3. fordulójának odavágóján.

Két, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből érkező csapat összecsapásával kezdődött az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulója, a házigazda Hamrun a litván Zalgiris Vilniust kiejtette, aztán nem bírt az ukrán Dinamo Kijevvel, míg a Maccabi Tel-Aviv a ciprusi Pafosszal szemben maradt alul.

A máltai mérkőzés nem hozott túl sok izgalmat, az első félidőben a házigazda kicsivel többet támadott, mint a vendégek, de nemhogy gólig, kaput eltaláló lövésig sem jutottak a csapatok. Így ment ez egészen a 70. percig, amikor a Maccabi összehozott egy tizenegyest a hazaiaknak, akiknek így már valamivel könnyebb dolguk volt, mint akcióból, és megszerezték a vezetést.

A hajrára kénytelen volt felpörögni az izraeli csapat, amely első érdemi helyzetéből egyenlíteni tudott, amikor a 80. percben egy szöglet után Roj Revivo a kapuba bombázott, ami nagy lökést adott a Maccabinak. A vendégek ugyanis a szünetben becserélt Elad Madmon 96. percben szerzett góljával ismét betaláltak, és 2–1-re megnyerték a mérkőzést.

A visszavágót augusztus 14-én rendezik, az izraeli csapat Topolyán látja vendégül a Hamrunt.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Hamrun (máltai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–2
Augusztus 6., szerda
19.00: RFS Riga (lett)–KuPS (finn)
20.45: Rijeka (horvát)–Shelbourne (ír)
Augusztus 7., csütörtök
18.00: Fredrikstad (norvég)–Midtjylland (dán)
18.00: Lincoln Red Imps (gibraltári)–Noa (örmény)
18.30: AEK Larnaca (ciprusi)–Legia (lengyel)
18.30: CFR (romániai)–Braga (portugál)
19.00: Häcken (svéd)–Brann (norvég)
19.30: PAOK (görög)–Wolfsberg (osztrák)
20.00: Panathinaikosz (görög)–Sahtar Doneck (ukrán)
20.00: Zrijnski (bosznia-hercegovinai)–Breidablik (izlandi)
20.30: FCSB (román)–Drita (koszovói)
20.30: Servette (svájci)–Utrecht (holland)

 

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik