Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

2025.09.26. 09:35
null
Robbie Keane (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Végig hitt a Ferencváros pontszerzésében Robbie Keane vezetőedző, aki elsősorban játékosai hozzáállását dicsérte a vendég Viktoria Plzen ellen 1–1-es döntetlennel végződő Európa-liga-mérkőzés után.

A fővárosi zöld-fehér együttes az Európa-liga-alapszakasz első fordulójának csütörtök esti találkozóján az első félidő elején gól-, a szünet előtt pedig emberhátrányba is került, de nem adta fel a küzdelmet, a 94. percben szerzett góllal egyenlített, így egy pontot otthon tartott.

„Azt mondtam a srácoknak félidőben, hogy most bátornak kell lenniük, nem szabad visszaállniuk, hanem küzdeniük kell az egyenlítésért” – mondta az ír szakember, aki elárulta, „nem tetszett” neki a kapott gól és a piros lap sem.

„Akárhogyan is van, örülni kell, ha egy ilyen mérkőzésen az utolsó pillanatban sikerül gólt szerezni emberhátrányban. Elég régóta vagyok a futballban játékosként és edzőként ahhoz, hogy tudjam ezt értékelni. A mottóm az, hogy ha nem tudsz nyerni, legalább ne veszíts!” – mondta az MTI kérdésére Keane, aki a pályára küldött cserejátékosok közül név szerint kiemelte Jonathan Levit és az egyenlítő találatnál gólpasszt adó Gabi Kanikovszkit.

„Igen, még a 94. percben is hittem benne, hogy pontot szerezhetünk. Általában azt szoktuk mondani, hogy szurkolótáborunk a csapat 12. játékosa, de ezúttal azt kell mondanunk, hogy a 11. futballista volt. Nem tudunk elég hálásak lenni nekik, hiszen végig űzték-hajtották a fiúkat, ők pedig egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, ami nagyon tetszett, mert ezt a mentalitást akarom látni mindig” – fogalmazott a 45 éves tréner.

A sajtótájékoztató végén Keane az erre vonatkozó kérdés elhangzása nélkül jelezte, betartja a szabályokat, de változatlanul nem ért egyet azzal, hogy kötelezően játszatnia kell öt magyar játékost a magyar bajnokikon.

„Egyrészt vannak olyan légiósok, akik megdolgoztak a lehetőségért és megérdemelnék, hogy a hétvégén pályára lépjenek, nekem viszont kötelességem betartani az előírást. Szerintem túl messzire mentek ezzel. Biztos vagyok abban, hogy Magyarország válogatottja ott szeretne lenni a világbajnokságon, ahogyan az ír csapat is. Tudom, hogy a miniszterelnök úr és a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is azt akarja, hogy a magyar csapat ott legyen a vb-n. De ha Tóth Alex, Varga Barnabás és a többi válogatott játékos 60-80 mérkőzéssel a lábában utazik el a vb-re, mindegyikőjük használhatatlan lesz ott” – jelentette ki Robbie Keane.

Miroslav Koubek, a Plzen vezetőedzője úgy fogalmazott, a végeredmény csalódással tölti el, ugyanakkor a teljes mérkőzést figyelembe véve „sok minden rosszul alakult” számukra.

„Azt kell mondanom, hogy nincs elég rutinunk, a kulcsjátékosaink kicsit tapasztalatlanok, ebből is adódóan taktikai hibákat követtünk el, és ez talán egy kis naivitással párosul” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a második félidőben az emberhátrány ellenére sokkal jobban futballozott a Ferencváros, mint az első 45 percben.

„Az első félidő a mi szempontunkból jó volt, érezhető és látható volt az elhivatottságunk, viszont a folytatásban nagy szükségünk lett volna a második gólra, de azt sajnos nem sikerült megszereznünk” – mondta Koubek.

A Ferencváros a jövő csütörtökön sorra kerülő második fordulóban a belga Genk vendége lesz.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–VIKTORIA PLZEN (cseh) 1–1 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 16 117 néző. Vezette: Sander van der Eijk (Rens Bluemink, Stefan de Groot) – hollandok
FTC: Dibusz – Gartenmann (L. Joseph, 74.), Raemaekers, I. Cissé – Makreckis, Tóth A. (Pesics, 84.), Ötvös (Levi, 84.), N. Keita (Kanikovszki, a szünetben), O'Dowda – Gruber (Cadu, a szünetben), Varga B. Vezetőedző: Robbie Keane
PLZEN: Jedlicka – Paluska, Dweh, Jemelka – Memic, Cerv, Souaré, Doszki – Ladra (Visinsky, 70.) – Durosinmi (Zeljkovic, 86.), Vydra (Adu, 77.). Vezetőedző: Miroslav Koubek
Gólszerző: Pesics (90+4.), ill. Durosinmi (16.)
Kiállítva: Makreckis (38.)

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00