Érdemtelennek tartotta a Ferencváros vezető gólját a Het Laatste Nieuws, amely szerint a Genk az idény során nem először került olyan helyzetbe, hogy többet birtokolta a labdát, stabilan is védekezett, mégis az ellenfél került előnybe. A lap kiemeli, hogy a hazaiak a második játékrészben is veszélyesebbek voltak, a zöld-fehérek több egyenlítési kísérletet is megúsztak.
„Hiába dominált a Genk, pont nélkül maradt az európai kupaporondon. Látszott, hogy Thorsten Fink alaposan felkészült a magyar bajnokból, ennek ellenére üres kézzel távozott a stadionból” – kezdi beszámolóját a Nieuwblad, amely kulcscsonttörést gyanít a sérült Zakaria el-Ouahdival kapcsolatban.
A De Staandard szerint már a mérkőzés előtt nagy volt a nyomás a belga együttest irányító Finken, hiszen a 2025–2026-os kiírásban eddig a vártnál kevesebb pontot gyűjtöttek be. Az említett forrás szerint sajnálatos vereség ez a belgáknak – akiknek kifejezetten gyenge hetük volt Európában –, hiszen a Ferencváros egyáltalán nem nyújtott meggyőző teljesítményt.
„Egy európai hét, amely hazánk számára felejthető. A Club Brugge és az Union SG után a Genk sem tudta megmenteni a belgák becsületét, hiszen meglepetésre pont nélkül maradt a Ferencváros ellen” – fogalmazott a Sporza, amely hozzáteszi: a hazaiak lábon lőtték magukat azzal, hogy nem tudták gólra váltani a lehetőségeiket az első 35 percben.
EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Genk (belga)–Ferencvárosi TC 0–1 (Varga B. 44.)