Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Genk
2025.10.01. 15:19
null
Thorsten Fink (Fotó: Getty Images, archív)
A Bayern Münchennel játékosként 2001-ben Bajnokok Ligáját nyerő Thorsten Fink a Genk vezetőedzőjeként elmondta, jó véleménnyel van a Ferencvárosról, a beadásait tartja az erősségének, ám gyenge pontokat is talált a magyar rekordbajnok játékában.

Az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb idénykezdetén van túl a KRC Genk, igaz, látszólag kilábalt a gödörből. A csapat nyolc forduló alatt mindössze nyolc pontot szerzett, ami minden várakozást alulmúlt, hiszen az előző idényben bronzérmesként végzett a bajnokságban. Az elmúlt hete azonban kifejezetten jól sikerült. Előbb Skóciában győzte le 1–0-ra a Glasgow Rangerst, majd idegenben nyerte meg a klub számára legfontosabb derbit a St.-Truiden ellen a 95. percben szerzett góllal. Jó kérdés azonban, hogy a feszített menetrend közepette milyen állapotban vannak a belga csapat játékosai.

„A héten szabadnapot adtam a játékosoknak, mert az előző időszakban szusszanásnyi idejük sem volt pihenni – mondta Thorsten Fink, a KRC Genk vezetőedzője. – Szükség volt a regenerációra a testnek és a fejnek egyaránt, mert szinte alvás nélkül nyertük meg a rangadót. Megcselekedtük, amit meg kellett, de attól még, hogy jó hetet zártunk, nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Jobban kell teljesítenünk a bajnokságban, de most csak a nemzetközi mérkőzésre összpontosítunk.”

Azaz, a Fradira. A Bayern Münchennel játékosként 2001-ben Bajnokok Ligáját nyerő Thorsten Fink kitért a csütörtök esti ellenfélre, és elmondta, mire számít a Robbie Keane edzette ellenféltől.

„Erős csapatnak tartom a Ferencvárost, jó játékosai vannak, elég csak Naby Keitát vagy a támadók közül Varga Barnabást említem. Ellenfelünknek nagyon veszélyesek a beadásai, oda kell figyelnünk, jól kell zárnunk a saját tizenhatosunkon belül védekezésnél. Általában két csatárral rohamoznak, három, öt, kettes felállást alkalmaznak, viszont megvannak a maguk gyengeségei, amelyeket ki akarunk használni. Gyors játékosaink vannak, ezért ha nálunk van a labda, az lesz a célunk, hogy függetlenül attól, hogyan védekezik a magyar csapat, minél többször a védelme mögé kerüljünk. A legutóbbi két mérkőzésünket megnyertük, a futballistáinkat győztes mentalitás jellemezte ezeken az összecsapásokon, úgyhogy nagy önbizalommal készülünk a csütörtök estére, bizakodva várom a mérkőzést. Ugyanakkor hozzá kell tennem, az Európa-ligában csupa erős csapat szerepel, minden megtörténhet a sorozatban – még akár az is, hogy vereséget szenvedünk a Ferencvárostól.”

 Bryan Heynen és Thorsten Fink a sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Emlékezhetünk, a két csapat 2023 őszén a Konferencialiga-csoportkörben csapott össze, Belgiumban gól nélküli, míg a Groupama Arénában 1–1-es döntetlent játszottak. A Genk saját nevelésű csapatkapitánya, Bryan Heynen lapunk kérdésére elmondta, nem sok emlékkép maradt meg neki a két évvel ezelőtti párharcból.  

„Két kemény meccset vívtunk a Ferencvárossal a Konferencialigában, de pontosan nem emlékszem már arra, mi hiányzott a győzelemhez – mivel hazai pályán és idegenben egyaránt döntetlent játszottunk, feltételezem, hogy a gólok. Ellenfelünk úgymond direkt futballt erőltet, veszélyesek a beadásai, ám a saját játékunkat akarjuk érvényesíteni. A Rangers otthonában jól játszottunk, akkor is uraltuk a meccset, amikor egyenlő létszámban futballoztunk, úgyhogy ugyanennek a teljesítménynek a megismétlése lesz a célunk csütörtök este.”

Európa-liga
2025.10.01. 20:51

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

A Ferencváros vezetőedzője az ETO ellen keretbe sem nevezett Naby Keita, valamint Lisztes Krisztián állapotáról is beszélt.

 

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Csütörtök, 21.00: Genk (belga)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00