A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

T. Z.T. Z.
2026.03.18. 10:22
null
A Ferencváros kétgólos előnyből várja a bragai visszavágót (Fotó: Árvai Károly)
Pap Marcelo 2021 és 2024 között dolgozott a Braga második csapatánál videóelemzőként, jelenleg pedig Brazíliában edzősködik, de korábban Magyarországon is tevékenykedett. A magyar-portugál edző továbbra is figyelemmel követi nemcsak a portugál, hanem a magyar bajnokságot is. A Braga–Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágójáról Somogyi Zsófia kérdezte a Nemzeti Sportrádióban.

A beszélgetés első felében a budapesti első mérkőzés eredménye került szóba: „Nem nevezném meglepetésnek, mert a Fradi az utóbbi években szerencsére tudott eredményeket produkálni. Évről évre a Fradi érdekes eredményeket ért el külföldön, és a mostani szerintem az eddigi legjobb szereplésük az Európa-ligában. Részben váratlan az eredmény, mert a Braga jól szerepelt az utóbbi években nemzetközileg, sőt, még a Bajnokok Ligájában is részt vett két éve. (…) Azt gondolom, hogy a nemzetközi porondon a Fradi nagyon értékes eredményt ért el” – fogalmazott Pap Marcelo a Nemzeti Sportrádióban.

A szakember szerint ugyanakkor a hazai pálya előnyt jelenthet majd a portugál csapatnak a visszavágón: „A második meccsre szerintem rendesen fel kell készülni. Egyrészt azért, mert a Braga kicsit tapasztaltabb Európában, több mérkőzéssel bír, másrészt azt is gondolom, hogy a hazai pálya előnyt jelent. Nem gyakori, hogy a Braga hazai pályán nem szerez gólt; ha nem tévedek, akkor ebben az idényben csak hat meccsen, az Európa-ligában pedig csak egyen történt ez meg. A kétgólos hátrány persze korántsem ideális, és szerintem mindenképpen benne van, hogy a Fradi továbbjut.”

Hozzátette, hogy az első mérkőzés eredménye miatt valószínűleg jó húszezren biztosan kilátogatnak majd a visszavágóra a Braga különleges stadionjába, és az első húsz-harminc perc alakulása meghatározó lesz – szerinte ha a hazaiak gólt tudnak szerezni, akkor új energiákat kaphatnak. 

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
16.30: Braga–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
14 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22