Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

T. Z.T. Z.
2026.03.12. 20:59
null
Ollie Watkins remek fejese még sokat érhet az Aston Villának (Fotó: Getty Images)
A labarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében a Porto és az Aston Villa idegenben, a Panathinaikosz hazai pályán szerzett minimális előnyt. Az olasz házi rangadón nem bírt egymással a Bologna és a Roma.

BOLOGNA–ROMA 

Az olasz házi rangadón az első félidőben nem rágta le a körmét az izgalomtól a közönség, az előzetesen esélytelenebb Bologna járt közelebb a gólhoz, de Federico Bernardeschi és Tommaso Pobega kísérletéből sem született gól. A második félidőben Bernardeschi már pontosabb volt, az 50. percben egy nagyszerűen helyezett lövéssel megszerezte a megérdemelt vezetést a Bolognának, amely azonban nem tudta azt megőrizni a végéig. A 70. percben ugyanis Lorenzo Pellegrini nyolc méterről az üresen maradt kapu közepébe lőtt, ezzel döntetlenre mentette csapatának az összecsapást, merthogy ezután újabb gól már nem esett – hiába találta el a mérkőzésen mindkét csapat a kapufát. Az iksszel minden kérdés nyitva maradt a jövő heti, római visszavágó előtt, de valamivel kedvezőbb helyzetben vannak a „farkasok.” 1–1

STUTTGART–PORTO 

Alaposan bekezdett a Porto a Stuttgart otthonában, nem telt el fél óra, máris kétgólos előnyben voltak a portugálok: a 21. percben Terem Moffi a rövid sarokba lőtte a labdát, majd pár perccel később a Stuttgart elpasszolta magát a felezőnél, ebből indult meg nagy lendülettel a Porto, a középen üresen érkező Rodrigo Mora pedig kapásból, nyolc méterről belsőzött a VfB kapujába. A 40. percben visszajöttek a stuttgarti remények, köszönhetően a hazaiak gólfelelősének, Deniz Undavnak, aki egy lepattanó után vérbeli csatárerényeket csillogtatva előbb helyet csinált magának, majd fordulásból a vendégek kapujába lőtte a labdát. A kimondottan mozgalmas, élvezetes első játékrész után a másodikban már nem született újabb gól, a Porto idegenbeli sikerének köszönhetően jobb helyzetből várhatja a visszavágót. 1–2

PANATHINAIKOSZ–REAL BETIS

Athénban az első félidőben a Betis irányította a mérkőzést, Cucho Hernández előtt két lehetőség is adódott, de egyikből sem született gól, így negyvenöt percnyi játék után döntetlen állt az eredményjelzőn. A fordulás után már sokkal több volt az esemény, mint az első félidőben, olyannyira, hogy a játékvezető két piros lapot is kiosztott: az 59. percben előbb a hazaiak játékosa, Anassz Zaruri mehetett idő előtt zuhanyozni második sárga miatt, majd a 87. percben a spanyolokat erősítő Diego Llorentét is kiállították – ugyancsak második sárga lap után. A meglehetősen zaklatott hangulatú meccs végén pedig a görögök lehettek boldogabbak, hiszen a 88. percben Vicente Taborda tizenegyesből betalált, ezzel megnyerte csapatának a mérkőzést, a sevillai visszavágó előtt azonban egyáltalán nem lefutott még a párharc. 1–0 

LILLE–ASTON VILLA

Az Aston Villa kezdte veszélyesebben a Lille elleni összecsapást, de a félidő második része már a franciáknak sikerült jobban. A Lille előtt két nagyobb helyzet is adódott, a 43. percben a veterán Olivier Giroud járt talán a legközelebb ahhoz, hogy megszerezze pályafutása 11. gólját a Villa ellen, a birminghamiek azonban megúszták. A második játékrészt már jobban kezdte az Aston Villa, amely a 62. percben meg is szerezte a vezetést: Ollie Watkins 14 méterről, remek helyzetfelismeréssel átfejelte a labdát Berke Özer kapuson – az angol válogatott támadó január 25-e után szerzett ismét gólt klubcsapatában. A folytatásban a Lille nagy rohamokat indított az egyenlítésért, de nem járt sikerrel, így az Aston Villa idegenbeli győzelmének köszönhetően kedvezőbb helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót. A Villa diadala egyébként azt is jelentette, hogy Unai Emery lett a klub történelmének ötödik menedzsere, aki elérte a mitikus száz győzelmet – és ehhez mindössze 181 mérkőzésre volt szüksége. 0–1 

EURÓPA-LIGA 
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Bologna (olasz)–Roma (olasz) 1–1 (Bernardeschi 50., ill. Lo. Pellegrini 70)
VfB Stuttgart (német)–Porto (portugál) 1–2 (Undav 40., ill. Moffi 21., R. Mora 27.)
Panathinaikosz (görög)–Real Betis (spanyol) 1–0 (Taborda 88. – 11-esből)
Lille (francia)–Aston Villa (angol) 0–1 (Watkins 61.)
KÉSŐBB
21.00: Ferencváros–Braga (portugál) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
21.00: Genk (belga)–Freiburg (német)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Midtjylland (dán) (Tv: Sport1)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–Olympique Lyon (francia)

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

A Paksot búcsúztató Panathinaikosz nem bírt hazai pályán bolgár ellenfelével

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 22:43

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05