Felipe Massa most keményen rajtolt, Lewis Hamilton „álomvilágban” él

2007.05.13. 17:28
Felipe Massa elégedett saját teljesítményével, s kiemelte: végre igazán kemény volt a Formula-1-es Spanyol Nagydíj rajtja után, amikor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso ellen vívott nagy csatát. A brazil pilóta gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton előtt, aki „álomvilágban” él, hiszen átvette a vezetést a pontversenyben.
Felipe Massa nyert, Lewis Hamilton pedig átvette a vezetést összetettben
Reuters
Felipe Massa nyert, Lewis Hamilton pedig átvette a vezetést összetettben
Felipe Massa nyert, Lewis Hamilton pedig átvette a vezetést összetettben
Reuters
Felipe Massa nyert, Lewis Hamilton pedig átvette a vezetést összetettben

„Mindkettőnk számára kemény volt a rajt – utalt az Alonso elleni csatára a negyedik F-1-es diadalát arató Massa, majd hozzátette: - Kívülre kerültem, de mindenképpen vissza akartam kerülni az élre. Kockázatos volt a szituáció mindkettőnk számára, de mindenki számára nagyon fontos az első kanyar. Malajziában év veszítettem, de most én akartam az élen maradni. Kívülre akart szorítani, picit össze is értünk Fernandóval”.

A későbbiek során a Ferrari brazil klasszisának győzelmét senki sem veszélyeztette, a hajrában már vissza is vehetett a tempóból.

„A rajt volt a verseny legnehezebb része, ez egyértelmű. Utána már hibátlan volt az autóm, folyamatosan növeltem az előnyömet, kézben tartottam a futamot. Persze picit aggódtam, hiszen ez volt a motorom második versenye” – jegyezte meg Massa, aki három pontra megközelítette az éllovas Lewis Hamiltont.

A brit újonc negyedik F-1-es viadalán is dobogóra állhatott, így érthető, nagyon boldogan értékelt az 51. Spanyol Nagydíj után.

„Szinte álomvilágban élek, pedig ez a valóság – kezdte nyilatkozatát a McLaren brit reménysége, majd így folytatta: - Nagyon keményen dolgoztam ezért, s hihetetlen, hogy életem negyedik futama után az élen állok. Már a futam előtt tudtuk, hogy jó lesz a stratégiánk. Ezen a pályán alig lehet előzni, így rendkívül fontos volt, melyik pozíciót szerzem meg az első kanyar után. Megelőztem Kimit, majd Felipe és Fernando összeért, s én alig úsztam meg, hiszen közel jártam hozzájuk. Nem értük el Massa tempóját, de egy lépéssel ismét közelebb kerültünk. El is mondtam neki: hamarosan utolérjük”.
Legfrissebb hírek

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

A népharag után már jövőre változhat a Madring vonalvezetése

F1
2026.09.14. 20:51

„Antonelli monumentális” – a Spanyol Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
2026.09.14. 11:12

Russell közel a feladáshoz: Már nem is foglalkozom a bajnoki küzdelemmel

F1
2026.09.13. 19:21

Antonelli diadalmaskodott a Madringen, és újabb lépést tett a vb-cím megszerzése felé

F1
2026.09.13. 16:33

„Azt hittem, falnak megyek” – Norris nagy levegőt vett, és élete körét futotta a Madringen

F1
2026.09.12. 21:01

A semmiből a pole pozícióba: Norris megszelídítette a Madringet!

F1
2026.09.12. 17:05

A Mercedes továbbra is uralja a Madringet; Hamilton és Bearman is autót tört az elhúzódó harmadik edzésen

F1
2026.09.12. 13:50