Kimi Räikkönen és Felipe Massa kezdett a legjobban Monzában

2007.09.07. 11:55
A múlt heti négy napos tesztelésen legjobb McLarent-Mercedest letaszította a „trónról” a Ferrari az 58. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíjának első szabadedzésén: Kimi Räikkönen és Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak. Harmadik lett a pontversenyben éllovas Lewis Hamilton, mögötte következett a címvédő Fernando Alonso.
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről
Reuters
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről
Reuters
Csütörtöki pillanatkép Kimi Räikkönenről

Az újabb, állítólag „perdöntő” bizonyítékkal bővülő kémügy és a szintén a McLarenhez kapcsolódó váltó-affér „árnyékában” került sor az Autodromo Nazionalén az első szabadedzésre, amely már némi irányt adhat a hétvége esélyeiről. Öt futammal az idei sorozat zárása előtt ugyanis még négyen pályáznak kisebb-nagyobb eséllyel a világbajnokság megnyerésére, így egyértelműnek tűnt, hogy a gyakorlás ezúttal „komolyabb” téttel bír, mint a korábbi futamok nyitó napja.

A száguldó cirkusz csapatai a múlt héten teszteltek Monzában, akkor mind a négy napon a McLaren pilótái voltak a leggyorsabbak. A Ferrari képviselői azonban már akkor is azt hajtogatták, az Olasz Nagydíjra megváltoznak az erőviszonyok, ezt alá is támasztotta a nyitó szabadedzés.

A másfél órás edzés első felében ugyan még a világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamiltoné volt a legjobb idő, de ekkor a két ferraris még nem rendelkezett értékelhető eredménnyel. A gyakorlás felénél aztán jött Räikkönen és Massa, el is orozták az első és a második pozíciót.

A kétszeres világbajnok és a kémügy legújabb információi szerint a Nemzetközi Automobil-szövetséghez „perdöntő” levelet eljuttató Fernando Alonso több mint egy órán át az eredménysor legvégén szerepelt, mért kör nélkül. Állítólag gond volt az autójával, de amikor végül mégis kiment a pályára, azonnal a negyedik helyre száguldott. A legvégén pedig egészen közel került Räikkönenhez, Massához és Hamiltonhoz.

A mezőny legszorgalmasabb tagja a 10. helyen végző Jarno Trulli volt 29 megtett körrel, míg az „ellenoldalon” a 12 körig jutó Alonso szerepelt.

A monzai Autodromo Nazionalén 14 órától rendezik a második szabadedzést.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 58. OLASZ NAGYDÍJ

ELSŐ SZABADEDZÉS
1.K. Räikkönenfinn, Ferrari1:22.446 p20 megtett kör
2.F. Massabrazil, Ferrari1:22.59017
3.L. Hamiltonbrit, McLaren-Mercedes1:22.61818
4.F. Alonsospanyol, McLaren-Mercedes1:22.84012
5.N. Rosbergnémet, Williams-Toyota1:23.47221
6.J. Buttonbrit, Honda1:23.66821
7.G. Fisichellaolasz, Renault1:23.67122
8.R. Kubicalengyel, BMW-Sauber1:23.70322
9.N. Heidfeldnémet, BMW-Sauber1:23.88617
10.J. Trulliolasz, Toyota1:23.96529
11.H. Kovalainenfinn, Renault1:24.07621
12.R. Barrichellobrazil, Honda1:24.56419
13.T. Szatojapán, Super Aguri-Honda1:24.58715
14.M. Webberausztrál, Red Bull-Renault1:24.59522
15.R. Schumachernémet, Toyota1:24.66020
16.A. Wurzosztrák, Williams-Toyota1:24.68929
17.A. Davidsonbrit, Super Aguri-Honda1:24.69417
18.D. Coulthardbrit, Red Bull-Renault1:24.81019
19.A. Sutilnémet, Spyker Ferrari1:25.13024
20.S. Vettelnémet, Scuderia Toro Rosso-Ferrari1:25.43925
21.Sz. Jamamotojapán, Spyker Ferrari1:25.44825
22.V. Liuzziolasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari1:25.76225
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
23 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35