„Ez a siker olyan, mint amikor a Numancia megveri a Real Madridot”

Vágólapra másolva!
2008.09.29. 10:44
Fernando Alonso, a Renault pilótája megnyerte a kaotikusra sikerült első Szingapúri Nagydíjat. A villanyfényes verseny rendkívül boldog győztese elmondta, az egész idény gyenge eredményeiért kárpótolja őt a vasárnapi diadal.
Alonso boldogan ünnepelte szerencsés győzelmét
Fotó: Reuters
Alonso boldogan ünnepelte szerencsés győzelmét
Alonso boldogan ünnepelte szerencsés győzelmét
Fotó: Reuters
Alonso boldogan ünnepelte szerencsés győzelmét

Fernando Alonso nagyszerűen autózott a szabadedzéseken, kettőn is a leggyorsabb volt a három gyakorlás közül, de az időmérő edzésen leállt a spanyol autója, így csak a 15. helyről rajtolhatott vasárnap a szingapúri éjszakában, mégis megnyerte a kaotikusra sikeredett nagydíjat.

„Nagyon örülök a győzelemnek, és nagyon jól tudom, hogy senki sem várta, hogy a 15. helyről indulva megnyerem a nagydíjat – mondta Alonso. – Olyan siker volt ez, mint amikor a Numancia megveri a Barcelonát vagy a Real Madridot. Az ilyen győzelem többet jelent annak, aki ritkán nyer, mint azoknak, akik gyakran diadalmaskodnak.”

„Mindig is bíztam a csapatomban, és tudtam, hogy előbb vagy utóbb győzni fogok, habár reméltem, hogy nem ilyen sokára – folytatta a kétszeres világbajnok. – Ez a siker kárpótol engem az eddig kudarcokért. Azért, hogy Kanadában volt esélyem, hogy a dobogóra állhassak, de nem sikerült jól a verseny. Vagy Monacóért, amikor szintén végezhettem volna az első három hely valamelyikén, de hibákat követtem el. Nem beszélve Barcelonáról, ahol jól ment az autó, de elromlott a motor. És persze Valenciáért.”

A spanyol pilóta persze tisztában van vele, nagy szerencse kellett ahhoz, hogy végre győzni tudjon.

„Amikor az első helyre kerültem, azt mondtam magamnak: Hűha! Mekkora szerencsém van. Végre van esélyem a győzelemre. Amikor először jött be a biztonsági autó, nagyon jól jártam. Amikor másodszorra küldték be a safety cart, akkor viszont megijedtem, hogy veszíteni fogok, pedig már a kezemben a győzelem. Szerencsére nem volt gond, így nem tudtak utolérni az üldözőim” – mondta Alonso.

VIDEÓÖSSZEFOGLALÓ A SZINGAPÚRI NAGYDÍJRÓL

Legfrissebb hírek

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

F1 75: Sainz megtörte a Red Bull példátlan menetelését a Szingapúri Nagydíjon

F1
2025.08.30. 12:52

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00
Ezek is érdekelhetik