A spanyol után az olasz sajtó is „összeházasította” Alonsót a Ferrarival

Vágólapra másolva!
2009.07.08. 12:11
A spanyol AS napilap után az olasz Gazzetta dello Sport is arról számolt be, hogy Fernando Alonso 2010-től a Ferrari pilótája lesz. A napilap úgy tudja, hogy a Scuderia már egy évvel ezelőtt megállapodott a spanyol versenyzővel, aki öt évre szóló megállapodást köt a csapattal.
A Gazzetta szerint Alonso (jobbra) novemberben ír alá a Ferrarihoz
Fotó: Action Image (archív)
A Gazzetta szerint Alonso (jobbra) novemberben ír alá a Ferrarihoz
A Gazzetta szerint Alonso (jobbra) novemberben ír alá a Ferrarihoz
Fotó: Action Image (archív)
A Gazzetta szerint Alonso (jobbra) novemberben ír alá a Ferrarihoz

Mint beszámoltunk róla, a spanyol AS napilap arról adott hírt bő egy hete, hogy Fernando Alonso a következő évi világbajnokságot már biztosan nem a Renault-nál kezdi meg, mivel a Ferrarihoz igazol.

A spanyol lap akkor arról írt, hogy a maranellóiak szeptemberben, a Monzai Nagydíjon hivatalosan is bejelentik Alonso érkezését. Az olasz Gazzetta dello Sport azonban mai számában azt írja, hogy a Ferrari szakít hagyományaival, és nem a szeptemberi futam előtt jelenti be, hogy kik lesznek a pilótái a következő évben, hanem csak november 15-én mutatja be Alonsót.

Az olasz lap értesülései szerint a Ferrari már egy évvel ezelőtt megállapodott Fernando Alonsóval abban, hogy a spanyol pilóta 2010-től az olasz istállónál versenyez majd.

A lap úgy tudja, hogy a Renault pilótája öt évre szóló szerződést ír alá a maranellóiakkal. A Scuderiának addig meg kell szabadulnia Kimi Räikkönentől, aki azonban nem akar távozni.

Mint beszámoltunk róla, a Ferrari korábban cáfolta az Alonso érkezésével kapcsolatos híreket, ám a Gazzetta szerint ez semmit sem jelent, mivel az olasz csapat Michael Schumacher szerződtetésekor még néhány nappal a hivatalos bejelentés előtt is tagadta a német klasszis érkezését.
Legfrissebb hírek

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2025.08.02. 22:15
Ezek is érdekelhetik