Jenson Button célja, hogy visszavágjon a Red Bullnak a Magyar Nagydíjon

2009.07.14. 13:18
Jenson Button a Formula–1-es világbajnoki sorozat 2009-es szezonjának első hét versenyéből hatot megnyert, ám a legutóbbi két futamon nem tudott fellépni a dobogóra. A brit pilóta nem titkolja, aggódik a visszaesés miatt, azonban bízik benne, hogy a soron következő Magyar Nagydíjon ismét sikerül előrelépnie.
Jenson Button újra a győztesek magányára vágyik
Fotó: Reuters
Jenson Button újra a győztesek magányára vágyik
Jenson Button újra a győztesek magányára vágyik
Fotó: Reuters
Jenson Button újra a győztesek magányára vágyik

Jenson Button egy hónappal ezelőtt 32 ponttal vezetett a világbajnoki pontversenyben Sebastian Vettel előtt, jogos tehát egy angol újságíró által feltett kérdés, miszerint: nem aggódik az éllovas?

„Ön nem tartana a visszaeséstől? – kérdezett vissza Button. – A legutóbbi két versenyen hatodik, illetve ötödik helyezést értem el, ami csalódást keltő, de most már előre kell tekintenünk a Magyar Nagydíjra. Imádkozunk, hogy gyorsabbak legyünk, különben problémáink adódhatnak” – magyarázta a brit vb-éllovas.

„Aggódom tehát, de még jó, hogy mind a két Red Bull-pilóta versenyképes, mert egymástól is vesznek el pontokat” – utalt Button arra, hogy a Red Bull kettős győzelmet aratott mind a Német, mind a Brit Nagydíjon, ám más-más szereposztásban.

„Jelenleg 21 pont az előnyöm a vébéösszesítésben, ami nem rossz, de ha így folytatjuk, nem tudjuk megtartani az előnyünket. Valamit ki kell találnunk Magyarországon és muszáj javulnunk” – tekintett a közeljövőbe a Brawn-Mercedes pilótája, majd hozzátette, a Magyar GP annyiban biztosan másként alakul majd, hogy forró lesz a pálya, és az autó aerodinamikáján is változtatnak addigra, ezek a tényezők pedig meghatározhatják a versenyt.

„Németországban már a McLarenek és a Ferrarik is versenyben voltak, s az autóik Magyarországon is jók lehetnek; főleg a Ferrariktól várhatunk többet, mert magas hőmérsékleten jobban dolgoznak” – jósolt Button.

„Remélem, hogy a következő néhány futamon sikerül ismét előrelépnünk, ám erre az évre mindenképpen úgy tekintek majd, mint jelentős fejlődésre, amely még erősebbé tett minket” – nyilatkozta Button.
Legfrissebb hírek

MTVA: a nézettségi listák élén zárt a Magyar Nagydíj

F1
2026.07.29. 14:32

Szocreál Magyar GP: „Azt ettük, amit épp a hotelben adtak, nem volt nagy választék”

F1
2026.07.27. 15:32

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

„Lando Norris bajnoki üzemmódba kapcsolt” – lapszemle a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.27. 10:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19