Formula-1: beljebb helyezik a tükröket az F1-es autókon

MTI MTIMTI MTI
2010.04.01. 18:09
Címkék
A hétvégi Forma-1-es Malajziai Nagydíj után várhatóan beljebb helyezik a tükröket a versenyautókon, kisebb hangsúlyt fektetve ezzel a visszapillantók jelenlegi elhelyezéséből adódó aerodinamikai előnyökre.

Ezt az információt eddig még hivatalosan egyik F1-es szervezet, s a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sem jelentette be, azonban Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája, valamint Rubens Barrichello, a Williams istálló brazil veteránja csütörtökön egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy a soron következő, Kínai Nagydíjra már áthelyezik a tükröket az autókon.

"Részemről teljes mértékben egyetértek azzal, hogy javítani kell a helyzeten, mert jelenleg meglehetősen keveset látunk - mondta Barrichello. - Úgy gondolom, hogy Kínában már máshol lesznek a visszapillantók."

A versenyzők az első két futamot követően arra panaszkodtak, hogy a kocsiszekrény oldalára szerelt tükrök ugyan javítanak a légellenállási tényezőkön, a menetszél miatt azonban erőteljesen remegnek, ezért alig használhatóak. A tervezett változtatás szerint a tükrök beljebb kerülnek, közelebb a pilótaüléshez, így várhatóan nem vibrálnak majd annyira.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
36 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
53 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája