Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája
Több alkalommal is hivatkoztam e hasábokon pozitív példaként a lengyel labdarúgásra, kiemelve, mennyit fejlődött az Ekstraklasa, milyen tisztességesen szerepelnek a nemzetközi porondon a klubjai, mennyivel nagyobb az érdeklődés a csapatok iránt, mint Magyarországon. Ezúttal egy kifejezetten negatív példát emelnék ki, ugyanis a Legia Warszawa vezetősége közleményben jelentette be a múlt hónapban, hogy az idény hátralévő részében nem érkezhetnek vendégszurkolók a Lazienkowska 3. alatt fekvő harmincezres stadionba, az a szektor ugyanis felújítás alatt áll. Ennek jegyében ki is fesazítettek egy fekete fóliát.
Nehezen vette ezt tudomásul a népszerű Wisla Kraków tulajdonosa, Jaroslaw Królewski, aki minden létező fórumon – különösen a lengyeleknél elterjedt X-en (leánykori nevén Twitter) – kifejtette, mennyire felbosszantja a döntés. Ám hiába utazott el a fővárosba több mint ezer krakkói szimpatizáns, mindannyian hoppon maradtak, ráadásul csapatuk 2–0-ra kikapott. A címvédő poznaniak is helyszíni támogatás nélkül maradtak, ám így is győztek, a meccs végén odamentek az üres szektorhoz és ott fotózkodtak, még abszurdabbá téve a helyzetet. A Molnár Rajmundot és Szalai Attilát foglalkoztató Pogon Szczecin tulajdonosa, a kanadai–iráni Alex Haditaghi fenyegető üzenetet küldött a Legiának, ha nem érkezhetnek vendégszurkolók a két csapat december 12-i mérkőzésére, cserébe több évig nem léphetnek be a szczecini arénába a varsóiak.
Ez a fajta „izmozás” felesleges, a lezárt szektor viszont nagyon rossz üzenet – ez már az én véleményem. Ha szurkolói biztonság szempontjából elengedhetetlen a munkavégzés, akkor természetesen érthető a döntés, de így is felvet bizonyos kérdéseket: miért nem észlelték hamarabb, miért nem nyújtanak alternatív lehetőséget? Nyilván így kisebb gondot jelent, és a hazai pálya ereje is még jobban érvényesül, csakhogy a fair play szellemiségével valahogy mégsem egyeztethető össze.
Maga a vendégszektor is újkori kifejezés, napjainkban (jellemzően…) előre lefektetett szabályok vonatkoznak a csapatukat idegenbe elkísérőkre és a kiszolgálásukra – láthatjuk, hogy ez számos esetben vitatéma. Németországban például gyakori jelenség, hogy az alapvetően vendégeknek kialakított lelátórész környékét is elfoglalják a drukkerek, a Német Kupa legutóbbi fordulójában például tizenkétezer magdeburgi szelte át az országot, hogy támogathassa csapatát Münchenben a Bayern ellen, míg a trükkös frankfurti szurkolók harmincezren (!) tették tiszteletüket 2022-ben a Camp Nouban a Barcelona ellen az Európa-ligában. 2019-ben kedélyesen sörözgető Hertha-drukkerekkel beszélgettem a müncheni városháza előtt – méltatták Dárdai Pált és Király Gábort –, hazai tapasztalataim viszont meglehetősen vegyesek a vendégszurkolók fogadtatásával kapcsolatban.
Kezdjük egy friss és kellemes élménnyel, a múlt szerdai ESMTK–Haladás kupameccsen a pesterzsébetiek kitettek magukért. Az ódon hangulatú pálya pénztárosának nem okozott gondot nagy címletből visszaadni, a büfében kártyával és készpénzzel is lehetett fizetni – ez sok esetben az élvonalban is megugorhatatlan akadályt jelent –, és az árak sem szöktek az égig. Fedett lelátó és ülőhely is jutott, a biztonsági személyzet az első félidő elején rászólt néhány szurkolóra, akik a korlátra támaszkodva figyelték testközelből az összecsapást, ám később már nem tette ezt szóvá egyik „szekus” sem. A fél egyes kezdési időpont ellenére sokan voltunk, szerintem jó napot zárt a büfés – mi, szombathelyiek nem annyira, tizenegyespárbajban kiestünk.
Egy jó évtizeddel korábban a Pénzügyőr ellen – szintén a kupában – egyedül az okozott némi bosszúságot az egyik szurkolótársnak, hogy a büfében nem lehetett áfás számlát kérni. Épp a Pénzügyőr pályáján… Sajnos a legmagasabb osztályban ennél nagyobb gondjaink is akadtak, nem éreztem azt minden esetben, hogy szívesen látott vendégek lennénk. A Groupama Arénában egy tikkasztó augusztusi délutánon lejátszott meccs alatt bezárt a vendégszektor egyetlen büféje a szünetben, a második félidőre ital nélkül maradtunk. Mezőkövesden – ahol az idegenbeli szimpatizánsoknak fenntartott helyekről nem lehet látni az eredményjelzőt és az órát – eleinte ki sem nyitott a büfé, a hazai oldalról hoztak át néhány korsó sört az első játékrész végén.
Pakson és Győrben hosszú évekig egy mindenféle komfortot nélkülöző mobillelátó várta az útra kelő szurkolókat, az előbbi helyen azóta fedett lelátó épült, az utóbbinál az egyik, amúgy korábban lezárt hosszanti oldallelátó sarkába engedik fel a vendégcsapat drukkereit. Egyébként az új stadionok jelentős részében az egyik sarokban alakítottak ki szektort a látogatóknak, nyilván nem onnan nyílik a legjobb kilátás, de legalább fedett lelátó és ülőhely áll rendelkezésre. Ez Kispesten például jelentős előrelépés, a régi Bozsik Stadionban meglehetősen nagy távolság választotta el az állóhelyes lelátót és a pályát, az új arénában már sokkal közelebbről lehet követni a meccseket – csak mindig legyen kártya és készpénz is a szurkolónál, az alapvetően készpénzmentes büfé és jegypénztár terminálja bármikor elromolhat…
A másod-harmadvonalban széles a skála, Csákváron az erdőn keresztül vezet az út egy parányi domboldalban kialakított két széksorig. Dorogon erős nyomot hagyott az idő vasfoga a létesítményen, nem árt vigyázni a málló betondarabokkal… A III. Kerület pályáján egy jókora fa törzse nehezíti a kilátást (mosdó a szomszédos uszoda aljában), Csepelen megállt az idő valamikor a hatvanas évtizedben. Pécsett és Tatabányán is retró a hangulat, Tiszakécskén viszont egy teljes hosszanti oldal jut a vendégeknek, amely ráadásul fedett is!
Ezek a pályák a régi idők utolsó hírnökei, ahol még kézzel tépik a jegyeket, a sörök ára ezer forint alatt maradt, és szurkolói kártya sem szükséges a bejutáshoz. A magam részéről abban bízom, hogy a még meccsre járókat a jövőben mindenhol megbecsülik, a szurkolókat nem ellenségként és szükséges rosszként kezelik. Egész más ugyanis átélni a helyszínen egy idegenbeli győzelmet, mint a tévén vagy bármiféle okoseszközön keresztül.
A zárt kapukat meg lehetőleg végképp felejtsük el.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

CR7 kálváriája – Bobory Balázs publicisztikája

Vékony jég – S. Tóth János publicisztikája

Molnár Rajmund 330 nap után újra pályára lépett

Passz, passz, passz – Kő András publicisztikája

