Alonso támadni fog Jeongamban, Massára is számít

2010.10.13. 15:10
null
Alonso tudja, nem játszhat kivárásra, s Massát is a dobogóra várja Dél-Koreában (Fotó: Action Images)
Fernando Alonso elhatározta, hogy a Formula–1-es Dél-Koreai Nagydíjon támadásba lendül, mert csak így verheti meg a Red Bull pilótáit, és nyerheti meg a világbajnoki címet. A jeongami hadműveletben kulcsszerepet szán Felipe Massának is.

„Mostantól nem tehetem meg, hogy a Red Bull autói mögött haladva csak úgy kivárjam a verseny végét, Dél-Koreában támadnom kell, mert csak akkor kerülhetek közelebb Markhoz a világbajnoki pontversenyben, ha előtte végzek. Ha ez nem sikerül, nehéz helyzetbe kerülök."

Igencsak elszántnak tűnik Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája, aki Sebastian Vettellel holtversenyben, az éllovas Mark Webberhez képest 14 pontos hátránnyal áll a Formula–1-es világbajnokság második helyén. A legutóbbi hat futamból ötön dobogóra álló, ebben az időszakban a legtöbb pontot gyűjtő spanyol számára két út létezik: vagy vár a Red Bull hibáira, vagy támad. Az utóbbit választotta, de ehhez segítséget kér csapattársától, Felipe Massától is.

„A Dél-Koreai Nagydíj sorsdöntő lehet számomra, ezért is számítok arra, hogy Felipe segíteni fog nekem. Biztos, hogy nagyon fel lesz dobva, két gyenge eredmény után általában össze szokta szedni magát, és nagyot alkot, most is erre számítok, így a segítségemre lehet. A képességei alapján mindenképpen odaérhet a dobogóra – mondta Alonso. – Egyébként is fontos, hogy együtt dolgozzunk, mert minden olyan információ aranyat érhet az új pályán, ami esetleg egyikünk számára eleinte elsikkad, de a másik észreveszi, és szól. Most már minden apró részlet felértékelődik."

Alonso azzal is tisztában van, hogy támadni csak jó rajthelyről indulva lehet, úgy nem, hogy a harmadik sorba kvalifikálja magát, mint Japánban – igaz, ott Lewis Hamilton büntetése után végül a negyedik helyről indulhatott.

Legfrissebb hírek

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

Fernando Alonso: Ebben az akkumulátorbajnokságban vannak nem szándékos előzések

F1
2026.09.11. 12:00

Antonelli újabb lépést tehet a vb-cím felé? Madridban borulhat a papírforma

F1
2026.09.10. 16:15

Leclerc nem látott rendesen a jobb szemével a balesete után, további vizsgálatokon kell átesnie

F1
2026.09.06. 20:20

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
2026.09.05. 22:14

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38