F1: a Ferrari főnöke szerint Alonso és Vettel jól kijönne

2012.06.21. 10:01
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke némi olajat öntött a tűzre, amikor azt nyilatkozta, hogy az istállójával szóba hozott Sebastian Vettel jó kijönne Fernando Alonsóval csapattársként. A németről azt pletykálják, hogy 2014-ben szerződik a Scuderiához, s Domenicali Sport Bildnek adott nyilatkozatát a Ferrari a saját honlapján is közölte.

„Fernando és Sebastian intelligens emberek, nagyon jól meglennének egy csapatban" – idézte a Sport Bildet a Ferrari honlapja.

A német lap interjúja során Bernie Ecclestone, az F1 gazdasági vezetője is megszólalt. „Mindkét pilóta szereti a kihívásokat, és kevés nagyobb kihívást tudok annál, hogy egymás csapattársai legyenek. Mindketten biztosak benne, hogy jobbak a másiknál, Stefanónak pedig csak annyit kellene tennie, hogy biztosítja őket: ugyanazokkal a feltételekkel versenyezhetnek.Voltam már hasonló cipőben, amikor a Brabhamnél Niki Lauda és Nelson Piquet volt a két versenyzőm. Megmondtam nekik, hogy az az első számú, aki a gyorsabb" – mondta Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

Fernando Alonso: Ebben az akkumulátorbajnokságban vannak nem szándékos előzések

F1
2026.09.11. 12:00

Antonelli újabb lépést tehet a vb-cím felé? Madridban borulhat a papírforma

F1
2026.09.10. 16:15

Lőfegyver birtoklása miatt vették őrizetbe Bernie Ecclestone-t

F1
2026.09.07. 22:41

Leclerc nem látott rendesen a jobb szemével a balesete után, további vizsgálatokon kell átesnie

F1
2026.09.06. 20:20

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
2026.09.05. 22:14