Hamilton nélkül is a vb-címre tör a McLaren

2013.01.31. 12:38
null
Az MP4-28 kísértetiesen hasonlít az elődjére, de az első kerék felfüggesztése átalakult (Fotó: Reuters)
A McLaren-istálló a wokingi főhadiszállásán bemutatta a 2013-as F1-es versenyautóját, az MP4-28-ast, amelyet a tavalyihoz hasonlóan Mercedes-motor hajt majd – ugyanakkor Lewis Hamilton helyett Sergio Pérez lesz Jenson Button csapattársa. Az angol határozottan kijelentette, a csapat rutinos pilótájaként vezér akar lenni, a célja pedig a vb-cím.

A leleplezés előtt, a letakart autó körvonalaiból azt gondoltuk volna, hogy a McLaren megtartotta a kasztni tavalyi kiképzését, s nem váltott át a többiek által alkalmazott lépcsős orrkialakításra.

Aztán különös részletekre derült fény. Az első, szemmel látható eltérés, hogy a McLaren a tavaly a Ferrari által használt vonórudas elsőkerék-felfüggesztésre tért át. Az orr magasabbra került, az autó tavalyi Red Bullra hajazó hátsó része még alap, a szakértők szerint a far a tesztek végére várhatóan teljesen átalakul majd. Az autót alaposan megnézve az is kiderült, hogy a McLaren igenis átvette a lépcsős orrkiképzést, de az idei szabályokban engedélyezett, a Lotus által a plusz súly miatt elvetett takaróelemmel elfedte a lépcsőt, így az nem látható.

A festés nem módosult, bár a csapat Vodafone-nal kötött szponzori megállapodása az idény végén lejár, úgyhogy ez lehet az utolsó ezüst-piros McLaren. A csapattól a Mercedeshez távozó Lewis Hamiltont Sergio Pérezzel pótolta a McLaren, a Saubertől érkezett mexikói Jenson Button mellett versenyezhet. Button azt mondta, az autón belül több változás történt, mint ami kívülről várható – bár a kocsi sebességével tavaly sem volt gond, a megbízhatóságon érdemes javítani.

TOVÁBBI KÉPEKHEZ KATTINTSON IDE!
TOVÁBBI KÉPEKHEZ KATTINTSON IDE!

A csapat megalapításának 50. évfordulója alkalmából a bemutató elején több korábbi autó is begurult az istálló főhadiszállásán megjelent 150 fős közönség elé. Bekormányozták az aulába azt a sportautót, amelyben Bruce McLaren alapító 1970-ben életét vesztette, s sorra érkezett Emerson Fittipaldi, Ayrton Senna, Mika Häkkinen, Lewis Hamilton vb-győztes autója is.

A történelmi visszatekintés után Pérez és Button is megérkezett a McLaren utcai autóival, előbbi egy MP4-12C-vel, utóbbi a vadonatúj P1-gyel.

„Ez az eddigi legjobb autónk, tudom, hogy a mérnökeink minden követ megmozgattak – mondta Button. – Ugyanolyan frissnek érzem magam, mint 2000-ben a bemutatkozásom előtt, tudom, hogy képesek leszünk állandósítani azt a formát, amely 2012-ben csak időnként jelentkezett."

Érdekesség, hogy a bemutatón nem vett részt Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója (a korábban vele egyeztetett interjúkat törölték), akit a Mercedesszel hoztak szóba Ross Brawn lehetséges utódjaként. Bár személyesen nem jelent meg, Martin Whitmarsh csapatfőnök azt mondta, legalább az idény végéig a McLarennél marad Lowe.

AZ AUTÓ

2013-AS F1-ES CSAPATBEMUTATÓK DÁTUMAI
LotusJanuár 28., internet
E21
KÉPEK
McLarenJanuár 31., WokingMP4-28
KÉPEK
FerrariFebruár 1., Maranello
F138
Force India
Február 1., Silverstone
VJM06
SauberFebruár 2., Hinwil
C32
Red Bull
Február 3., Milton Keynes
RB9
MercedesFebruár 4., Jerez
AMG F1 W04
Toro Rosso
Február 4., Jerez
STR8
CaterhamFebruár 5., Jerez CT03
MarussiaFebruár 5., Jerez
MR02
WilliamsFebruár 19., Barcelona
FW35
Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
10 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58

F1: a McLaren a kanyargós Madringen vágna vissza a Mercedesnek

F1
2026.09.11. 09:29

Antonelli újabb lépést tehet a vb-cím felé? Madridban borulhat a papírforma

F1
2026.09.10. 16:15

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48