F1: De la Rosa Ferrarija elfüstölt, eddig Räikkönen a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 11:04
A jerezi Formula–1-es teszt utolsó napján eddig a Lotus E21-et másodszor vezető Kimi Räikkönen a leggyorsabb. A 9 órakor kezdődő gyakorláson a finn pilóta 1:19.157-tel áll az élen.

Érdekesség, hogy Lewis Hamilton már másfél óra alatt több kört tett meg ma, mint az egész szerdai teszten – igaz, ott egy fékhiba hamar meggátolta a további száguldásban, és végül csak 15 körig jutott.

A zárónapon Sebastian Vettel is autóba ült, eddig 1:20.155 a legjobbja. A mezőnyben egyedüliként Fernando Alonso az autóvezetés helyett inkább a fizikai felkészülést választotta e hétre, pénteki helyettesének, Pedro de la Rosának azonban egy felvezetőkör után egyből meg is állt a gépe a 7-es és a 8-as kanyar között, így 10 óra után kevéssel sor került az első piros zászlós időszakra is. Az autó ugyan nem gyulladt ki, de sűrű füstfelhő jött az F138-as hátuljából, így tűzoltó készüléket kellett bevetni.

Nem sokkal később jött a következő félbeszakítás, ezúttal Esteban Gutiérrez Sauberje állt meg, az újraindítás után pedig Räikkönen említett ideje mellett Jean-Éric Vergne is szépen javított, a francia versenyző jelenleg 1:19.361-et tud felmutatni. Harmadik a sokáig vezető Sergio Pérez 1:19.696-tal.

A pénteki teszt nagy hidegben kezdődött, alig négy fokot mértek a startnál. A mai gyakorlás 9-től 17 óráig tart, s ennek végeztével legközelebb február 19-én gyűlik össze a mezőny Barcelonában, ahol ugyancsak négynapos teszttel folytatódik a felkészülés.

F1-ES TESZT, JEREZ
A ZÁRÓNAP BEOSZTÁSA
Red Bull Vettel
Ferrari De la Rosa
McLaren Pérez
Lotus Räikkönen
Mercedes Hamilton
Sauber Gutiérrez
Force India Bianchi
Williams Bottas
Toro Rosso Vergne
Caterham Pic
Marussia Razia

Legfrissebb hírek

Két nagy visszatérő a fedélzeten – a Cadillac bejelentette a jövő évi versenyzőpárosát

F1
2025.08.26. 13:43

F1 75: Verstappen-siker, Vettel-feltámadás és Mercedes-blama az évtized versenyén

F1
2025.08.26. 13:01

F1 75: Vettel drámája és Hamilton felemelkedése a Német Nagydíjon

F1
2025.08.25. 16:39

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
2025.08.24. 10:57

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik