Azért Webber sem szent, avagy emlékek Silverstone-ból

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2013.03.26. 08:23
null
Webber két éve ugyanúgy támadta Vettelt, mint most a német őt, de nem járt sikerrel (Fotó: Action Images)
Miközben az F1-es közvélemény nagy része elítéli Sebastian Vettelt, amiért úgy nyert a Malajziai Nagydíjon, hogy a csapatutasításra fittyet hányva előzte meg Mark Webbert, érdemes felidézni: a 2011-es brit futamon az ausztrál is figyelmen kívül hagyta a Red Bull kérését, sőt akkor be is ismerte, hogy szándékosan engedte el a füle mellett Christian Horner parancsát. Nagyobb botrány azért nem lett, mert nem sikerült az előzése.

Noha Sebastian Vettelt ez még nem menti fel vasárnapi cselekedete alól, érdekes, hogy Mark Webber közel két éve teljesen másként vélekedett a csapatutasítások betartásáról, mint a Malajziai Nagydíj után. A 2011-es Brit Nagydíj hajrájában a második helyen haladó Vettel autójában elromlott a KERS, így a mögötte száguldó Webber körről körre közelített csapattársa felé.

Fernando Alonso messze előttük járt, a negyedik helyen haladó Lewis Hamilton pedig messze le volt maradva tőlük, nem jelentett veszélyt rájuk.

Érdemes megjegyezni, fordított szituációban Vettel sem tanácsolta a Red Bullnak, hogy a döntéshozók „takarítsák el őt Webber útjából", sőt az ausztrál is a világ legtermészetesebb dolgának tartotta figyelmen kívül hagyni a csapatutasítást. Akkor az alábbi párbeszéd hangzott el a csapatrádión:

Vettel: Most legyetek bölcsek! Legyetek bölcsek!
Guillaume Rocquelin (Vettel versenymérnöke):
Vettük. Értjük, mire gondolsz, uraljuk a helyzetet.
Ciaron Pilbeam (Webber versenymérnöke):
Három másodperces távolság kell, maradj le, nehogy tönkremenjen a bal első gumi.
Christian Horner (csapatfőnök):
Mark, tartanod kell a különbséget! Tartsd a különbséget!
Webber:
Tartom a különbséget, rendben...

Webber végül fittyet hányva az utasításra körökön keresztül üldözte centiméterekről Vettelt, ám megelőzni már nem tudta – közvetlenül a német mögött, négy tizedmásodperces hátrányban ért célba a harmadik helyen. A futam utáni sajtótájékoztatón az ausztrál nyíltan nyilatkozott a történtekről.

„Természetesen ignoráltam a csapatot, mert javítani akartam még egy helyezést. Seb is a legjobbját nyújtotta és én is. Nem akarok én ütközni senkivel, ez most így alakult."

Vettel akkor, miután csapattársa előtt maradt, ezt mondta: „Egyértelmű, hogy egymással csatáztunk, nincs is ezzel semmi baj."

A SILVERSTONE-I CSATA 2011-BŐL

ÉS MÉG EGY BÓNUSZ VIDEÓ MALAJZIÁBÓL: A LEINTÉS UTÁN WEBBER MEGIJESZTI VETTELT

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik