F1: Nincs nagy problémánk a gumikkal - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 22:45
Lewis Hamilton úgy érzi, Kanadában, F1-es karrierje első futamgyőzelme helyszínén lábra tud állni Nico Rosberggel szembeni csapaton belüli párharcában, amelyből a legutóbbi két futamon „vesztesként” jött ki, ráadásul Rosberg monacói győzelme után a brit sajtó nagy terhet rakott az angol pilóta vállára.

„Száraz pályán igenis versenyképesek vagyunk, az autó nagyon jó, és úgy érzem, elkaptam a fonalat – mondta a második szabadedzést mindössze 12 ezredes hátránnyal a második helyen záró Hamilton, aki szerint a hűvös pénteki edzésen nagyon jók voltak a gumik. – Nem tudom, hogy néznek ki az abroncsok, de az autó nagyon jól kezelhető volt, még a hosszú menet végén is. Az utolsó két körömet még meg is tudtam nyomni, mert annyira jó volt a tapadás. Gondolom, nem csak én tapasztaltam ezt, de nem érzem úgy, hogy bajban lennénk a gumik kopásával."a második szabadedzést mindössze 12 ezredes hátránnyal a második helyen záró Hamilton, aki szerint a hűvös pénteki edzésen nagyon jók voltak a gumik. – Nem tudom, hogy néznek ki az abroncsok, de az autó nagyon jól kezelhető volt, még a hosszú menet végén is. Az utolsó két körömet még meg is tudtam nyomni, mert annyira jó volt a tapadás. Gondolom, nem csak én tapasztaltam ezt, de nem érzem úgy, hogy bajban lennénk a gumik kopásával."

Hamilton elmondta, még mindig kényelmetlenül érzi magát a Mercedesben ülve, s a helyzet javítása érdekében annyira meghúzta a biztonsági övetek, mint még soha. A helyzet nem tökéletes, de érez némi javulást ezen a téren is.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
10 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35