F1: öt éve büntettek már Hamilton nyilatkozata miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.25. 14:34
Nem valószínű, hogy az FIA beleavatkozik a Mercedes-pilóták belgiumi nézeteltérésébe, pedig volt már példa arra, hogy sajtóban tett nyilatkozat után nyitottak fel zárt aktát, és utólag büntettek – éppen Lewis Hamilton volt az áldozat.

Lewis Hamilton a Belga Nagydíj után elmondta, a csapat zárt körű értekezletén Nico Rosberg elismerte, hogy elkerülhette volna kettejük ütközését, de be akarta bizonyítani, hogy csapattársához hasonlóan ő is tud keménykedni. Ezt az angol úgy értelmezte, hogy a német szándékosan ment neki, és a brit sajtó rá is ugrott a témára.

Sőt, az is felvetődött, hogy az FIA sem hagyja annyiban az esetet, hanem az ütközés kapcsán Rosberget felmentő sportfelügyelő testület ítéletét megmásítva akár rajtbüntetést szab ki Rosbergre az Olasz Nagydíjra.

Nem először történne olyan, hogy valakinek a nyilatkozata miatt nyitnak fel egy lezárt aktát, a 2009-es Ausztrál Nagydíjon Jarno Trullit azt követően büntették meg, hogy a biztonsági autó mögött autózva megelőzte Hamiltont. Az angol a verseny után azt mondta a televíziós interjúban, hogy a csapat utasítására lassított és engedte el Trullit, de ezt a sportfelügyelők előtt nem említette meg, sőt, tagadta. A következő verseny előtt újratárgyalták az ügyet, és Hamiltont utólag kizárták a melbourne-i futamról.

Az Olasz Nagydíjra az FIA a brit Derek Warwickot jelölte a sportfelügyelő testületbe, a Brit Autóversenyzők Klubjának elnöke a BBC rádiójának nyilatkozva beszélt az ügyről.

„Nico azt akarta kifejezni, hogy elege volt abból, amit Hamilton vele szemben Bahreinben és a Hungaroringen mutatott, és vissza akart vágni. Az volt a butaság ebben, hogy mindezt a második körben tette meg, ami, ahogy Toto Wolff is nyilatkozott, elfogadhatatlan – mondta Warwick, aki nem hiszi, hogy az FIA beleavatkozik az ügybe. – A pilóták tavaly kiegyensúlyozott büntetési rendszert kértek. Az év elején ehhez alkalmazkodtak a mindenkori sportfelügyelők, erre szóltak, hogy nem hagyják őket versenyezni. A nyár eleje óta szabadabb a csata, olyan is belefér, ami addig nem. Úgy tűnik, mindig van valaki, aki elégedetlen, de ez most a Mercedes belső ügye, az FIA-nak nem szabad beleavatkoznia. A Mercedes idézte elő a helyzetet azzal, hogy szabad versenyzést engedett nekik."

Legfrissebb hírek

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
1 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
19 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
22 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35
Ezek is érdekelhetik