F1: már a spanyolok is Alonso csapatváltásáról cikkeznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.22. 09:28
A Szingapúri Nagydíj után – az olasz sajtó mellett – a spanyol lapok is egyre inkább meg vannak győződve róla, hogy Fernando Alonso a szezon után távozik a Ferraritól, amelynek vezetőségével akkor romlott meg a viszonya, amikor Stefano Domenicali távozott a csapat éléről.

„Öt hónap alatt rengeteg változás történt a Ferrarinál, már minden más” – idéznek a spanyol lapok sokat sejtetően egy Alonsóhoz közeli forrást, s kiemelik a pilóta nyilatkozatát, amelyet az olasz újságíróknak adott: „Pár héten belül közölnöm kell valamit, ami sokaknak nem fog tetszeni.”

Domenicali, aki Alonso jó barátja volt, és a Ferrarihoz csábította a spanyolt, öt hónapja, azaz áprilisban távozott a Scuderiától, s miután a hetekben Luca di Montezemolo elnök is lemondott, az összes fontos szál, amely Maranellóhoz kötötte Alonsót, elszakadt. Szingapúrban még azt is felvetették, hogy Domenicali visszatér a csapathoz, miután az új főnök, Marco Mattiacci előlép elnökké.

Az is régi pletyka, hogy Alonso szabadon távozhat, ha a Ferrari nem lesz az első háromban az év végén, de állítólag a Honda akkor is kész lenne kivásárolni a 2016 végéig szóló szerződéséből, ha ez téves információ.

A spanyol ABC szerint Alonso nem hisz benne, hogy a négy hónap múlva kezdődő teszteken a Ferrari sokkal versenyképesebb lesz, mint most, viszont a Red Bull elmúlt évekbeli sikersorozatának egyik kulcsemberét, Peter Prodromout hivatalosan is magához láncoló McLaren nagyon vonzó a számára.

Mindez persze továbbra is spekuláció, akárcsak a Sebastian Vettellel való csapatcseréről szóló hírek. A hivatalos bejelentésekig várhatóak még további elméletek, pontot csak hetek múlva tehetünk az átigazolási huzavona végére.

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
8 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
13 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
13 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
16 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55