F1: Todt szerint mélyebb krízis is volt már a Ferrarinál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.18. 08:43
A Ferrari egykori sikerkovácsa, az FIA jelenlegi elnöke, Jean Todt szerint felesleges kongatni a vészharangot a csapat háza táján, mert amikor ő 1993-ban átvette az istálló irányítását, sokkal mélyebb válság uralkodott.

„Ma a Ferrarinál nem kell annyi mindent megváltoztatni, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Össze sem lehet hasonlítani azzal az állapottal, ami engem fogadott – a csapat akkor csak megtépázott mítosz volt, s már az is csodaszámba ment, ha befejeztünk egy versenyt.”

Az idei vergődés miatt az istálló a hírek szerint egyre inkább a 2015-ös szezonra helyezi a hangsúlyt, és a hátralevő versenyeken több jövő évi fejlesztést kipróbál. A csapat mérnöki gárdáját irányító Pat Fry elmondta, az újdonságok tesztelésével szeretnék máris feltérképezni a következő konstrukciót.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
11 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
11 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
15 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55