F1: nem lesz új Ferrari-motor Kanadában - talán csak Spában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.25. 13:25
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem veti be továbbfejlesztett motorját a Ferrari a Kanadai Nagydíjon. Lehet, hogy arra a Belga Nagydíjig várni kell.

„Nem használunk fejlesztési zsetonokat a Kanadai Nagydíj előtt – mondta Arrivabene a Monacói Nagydíj után. – Ne kérdezzék, mikor használjuk őket, ennyi információt nem akarok kiadni német riválisainknak.”

A 2015-ben használható négy hajtóműből a Ferrari a Bahreini Nagydíjon vetette be a másodikat, amely ugyanolyan volt, mint amellyel az idényt elkezdte. Akkoriban arról írt az olasz szaksajtó, hogy Kanadában érkezik az erősebb motor, amely már a Mercedesé szintjén lesz. Most ezt cáfolta Arrivabene.

Az olasz szaklapok most úgy számolgatnak, hogy a Ferrari egész nyáron nem újít, az első két motorral megpróbálja teljesíteni a Kanadai, az Osztrák, a Brit és a Magyar Nagydíjat is, és csak a Belga Nagydíjon érkezik a harmadik erőforrás, amely már valóban a továbbfejlesztett verzió lesz.

Az olasz csapat célja az idei első győzelem megszerzése után az Olasz Nagydíj megnyerése, s állítólag Belgiumban próbálják ki élesben az erősebb motort, amelyet Monzában már teljes erőbedobással használnak.

Arrivabenét azzal is szembesítették a Monacói Nagydíj után, hogy Bernie Ecclestone szerint nem tesz eleget az F1-ért, inkább saját magát építi, pedig csapatfőnökként nagyobb a felelőssége.

„Nem hallottam erről, de ha akarja, már holnap elveheti a paddockba szóló belépőkártyámat – mondta Arrivabene. – Ha nem szereti a stílusomat, mit tehetnék? Ez van. Nem fogok megváltozni csak azért, mert Bernie ezt szeretné.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
12 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
13 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
16 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35