F1: már a Red Bullon belül is vitáznak azon, ki a hibás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.08. 13:57
A Kanadai Nagydíj mélypont volt Daniel Ricciardo számára, a futamot tavaly a Red Bull-Renault-val megnyerő ausztrál vasárnap csak a 13. helyen ért célba, és a hétvége során annyira elkeseredett, hogy már azon vitatkozik a főnökeivel, milyen megosztásban felelős a rossz eredményekért a Renault-motor, illetve a kasztni.

Ricciardo az időmérőn a 9. rajtkockát szerezte meg, a versenyen pedig 13. lett, amire azt mondta, a legrosszabb élménye az F1-ben azóta, hogy 2013-ban a Toro Rossóval 15. lett, szintén Kanadában. A kettő között megnyerte a versenyt ugyanitt.

Az ausztrál az időmérő után kiborult és azt nyilatkozta, hogy szerinte a csapat idei kasztnija ugyanannyira gyenge, mint a motor. Ezzel határozottan szembefordult a csapat vezetőségével, amely tavaly és az idén is a Renault-ra fogta az istálló gyengélkedését.

Christian Horner csapatfőnök a verseny után válaszolt.

„A lemaradásunkért 80-85 százalékban a motor a felelős, 15-20 százalékban a kasztni. Utóbbinak kijavításán már dolgozunk, és biztosak vagyunk benne, hogy előrelépünk – mondta Horner. – Daniel mérges volt szombaton, mert sokat várt ettől a hétvégétől, mégis kikapott a csapattársától az időmérőn. A Malajziai Nagydíj óta minden versenyre hoztunk fejlesztéseket, teljes erőbedobással dolgozik a csapat. A Lotushoz és a Force Indiához az idénynyitó óta hozzá sem nyúltak, mégis előttünk végzett. Mi ez, ha nem a motor? Sajnos a következő verseny is a motorokról fog szólni.”

Az pedig a Red Bull hazai versenye lesz június 21-én a Red Bull Ringen.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
10 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35