F1: a Williams szerint ki kell zárni Hamiltont

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 17:06
A Williams-istálló műszaki vezetői szerint mindenképpen ki kell zárni Lewis Hamiltont az Olasz Nagydíjról, miután az előírtnál laposabb gumival rajtolt, és úgy nyert.

Pat Symonds és Rob Smedley Monzában elmondta, a Mercedes a technikai irányelvben megszabott határérték alatti keréknyomásokkal nemcsak, hogy vétett az előírások ellen, veszélybe is sodorta a mezőnyt, hiszen a Pirelli a Belga Nagydíjon látott defektek miatt a biztonságot figyelembe véve növelte meg a minimális keréknyomást.

„Nem számít, hogy három tized vagy tíz egység az eltérés, a szabályzatot be kell tartani – mondta Smedley. – Ezt el lehetne játszani az autó összes alkatrészével. Ha itt is nyernek kicsit, meg ott is nyernek kicsit, két másodpercet nyernének körönként. Technikai szabályszegés történt, ami kizárást kell, hogy maga után vonjon.”

Smedley arról megfeledkezett, hogy Belgiumban Valtteri Bottas az egyik kerékcseréjekor három lágy és egy közepesen kemény gumit kapott, ami szintén technikai szabályszegés, a csapat mégis megúszta áthajtásos büntetéssel. Ez Monzában 25 másodperces időbüntetés lenne.

A monzai hétvégén viszont volt már hasonló eset más kategóriában, a GP2-eseknél Mitch Evans az időmérőn ment túl alacsony nyomású gumival, és nem rajthelyet veszített, hanem ugyanez a sportfelügyelő testület kizárta az időmérőről.

Ám az is érdekes, hogy az FIA elvileg öt perccel a rajt előtt ellenőrizte a keréknyomásokat, de csak több mint egy órával később, 15.04-kor jelezte a problémát a Mercedesnek és a sportfelügyelőknek – amikor Hamilton és Rosberg autójáról már rég levették az elvileg veszélyes abroncsokat.

Ha Hamiltont kizárják, a Williams pilótái közül Felipe Massa a 2., Valtteri Bottas a 3. helyre ugrik előre.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik