F1: Ecclestone szerint még az idén tulajdonosváltás várható

MTI MTIMTI MTI
2015.10.06. 21:10
A Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone kedden elárulta, hogy a CVC Capital Partners még idén eladhatja többségi tulajdonrészét a versenysorozatot mûködtető gazdasági társaságban.

A 84 éves Ecclestone hozzátette: tudomása szerint a CVC társelnöke, Donald Mackenzie el akarja adni a cég tulajdonrészét, amelyre három érdeklődő is van. Konkrétan egyiküket sem nevesítette, de elmondta, hogy az adás-vételre még ebben az évben sor kerülhet.

Saját magával kapcsolatban megjegyezte, hogy nem gondolkodik a nyugdíjba vonuláson, nem szeretne búcsút mondani jelenlegi szerepkörének, annál is inkább, mert az egyik vevőjelölt már felvette vele a kapcsolatot, és megkérdezte, hogy maradna-e.

A luxemburgi befektetési társaság 2006 óta rendelkezik többségi tulajdonrésszel, amelytől - Ecclestone szerint – most nyereséggel, hétmilliárd euró ellenében válhat meg. Nyár elején egy katari
befektetői csoportot, illetve Stephen Rosst, a Miami Dolphins amerikaifutball-csapat tulajdonosát emlegették az érdeklődők között, a Red Bull alapítóját, az osztrák Dietrich Mateschitzet pedig évek óta a tulajdonosjelöltek között tartják számon.

Mackenzie júliusban még kizárta az értékesítés lehetőségét, de egyesek szerint ezzel csak a vételárat akarta növelni.

 

Legfrissebb hírek

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
7 órája

Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

F1
9 órája

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
11 órája

„Olyan, mintha fél kézzel kellene harcolnom” – Russell a Mercedesre fogja a hátrányát

F1
2026.07.18. 20:07

A Mercedes továbbra is veretlen az időmérőn: Antonellié a pole pozíció Spában

F1
2026.07.18. 17:20

Antonelli maradt az élen, Hamilton összetörte a Ferrarit a spái időmérő előtt

F1
2026.07.18. 13:30

Russell a nehézségekről: Mintha a Mona Lisát kellene lemásolni

F1
2026.07.18. 11:09

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56