F1: új olasz helyszín jöhet, Bari városi futamra pályázik

2016.07.01. 18:48
Fabio Montecalvo olasz üzletember és csapata azon munkálkodik, hogy meggyőzzék Bernie Ecclestone-t egy 2020-ban induló Mediterrán Nagydíj rendezéséről, amely Olaszország Puglia tartományának székhelyében, Bariban lenne. Montecalvo már tárgyalt is Ecclestone-nal az új futam ügyében, valamint népszerűsítő kampányba kezdett az F1-es hétvégéken.

Bari városa számára nem idegen az autóversenyzés, régen ugyanis még F1-es futamot is rendeztek az olasz kikötővárosban. Igaz, utoljára 1954-ben, és az a verseny nem számított bele a világbajnokságba.

Montecalvo már tárgyalt Ecclestone-nal a Monacói Nagydíj hévégéjén, valamint csapatával elindítottak egy kampányt „Beatochimi Puglia!" néven, amivel az F1-es versenyhétvégéken szeretnék népszerűsíteni az ötletet, és megismertetnék az emberekkel a terveiket. Monacóban és Ausztriában is tartottak PR-eseményt.

Montecalvo mellesleg azt is elmondta, hogy 200 millió eurós forrással már rendelkeznek ahhoz, hogy egy nem mindennapi utcai pályát alkossanak Bari kikötőjében. Terveik között szerepel, hogy az utcai pálya egészen kinyúlik a tengerig, a Paddock Club – amely a VIP vendégek szórakoztatására szolgál – pedig egy, a tengerre épített emelvényen lesz.

Monza már hosszú ideje küzd az Olasz Nagydíj megtartásáért, az utóbbi hetekben Imola is ismét képbe került, de lehet, hogy négy év múlva Bariban lesz az ország futama? Bár nem véletlen a Mediterrán Nagydíj elnevezés, ez is azt jelzi, hogy nem akarnak belefolyni az Olasz GP ügyébe.

Legfrissebb hírek

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
13 órája

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
13 órája

Szemerkélő eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen – minden kész a Magyar Nagydíjra

F1
19 órája

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
21 órája

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
2026.07.22. 15:06

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
2026.07.21. 13:32