F1: az elnök kimondta, a Ferrari az idén elbukott

Vágólapra másolva!
2016.09.03. 18:06
Kemény szavakkal illette Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke a csapat idei teljesítményét, ugyanis szerinte az olasz istálló elbukott.

A Ferrari nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak, a cél a Mercedes utolérése volt. Ennek ellenére egyelőre futamot sem sikerült nyerniük idén, és bár hosszú ideig kitartottak amellett, hogy akár a bajnoki cím is meglehet a szezon végén, rá kellett jönniük, hogy nem bírnak a Mercedesszel, ráadásul a Német Nagydíj után a Red Bull elvette tőlük a konstruktőri vb második helyét is. Nem meglepő, hogy Sergio Marchionne elégedetlen a csapat idei teljesítményével.

„Azt hiszem, elbuktunk, mert nem tudtuk elérni a céljainkat. Nem akarok semmiféle mentséget felhozni erre – mondta az elnök. – Hiába erősítettük meg a csapatot, az autó nem elég jó, és nem hiszem, hogy sokat tudtunk fejleszteni rajta. Ausztráliában jól kezdtük, de aztán alulmaradtunk a fejlesztések terén a szezon során, aminek számos oka van.”

Marchionne talán részben James Allison távozására utalt, aki felesége hirtelen halála után döntött úgy, hogy elhagyta a Ferrarit, és visszaköltözik Angliába.

„James nagyszerű szakember, de rengeteg tehetséges személy van a csapatunknál, akik az autó különböző részeiért felelősek – szögezte le Marchionne. – James sohasem az erőforrások megtervezésén dolgozott. Mattia Binotto az, aki valójában felelős értük, és félelmetes munkát végzett, amikor felhozta a motort a 2014 végi állapotából arra a szintre, amelyen most van.”

Az elnök emellett leszögezte, hogy a jelenlegi csapat van annyira erős, hogy a jövőben képesek legyenek elérni a kitűzött célokat, ezért most nem azon dolgoznak, hogy új embereket keressenek bizonyos pozíciókra.

„Nem egy hatalmas hőst keresek, aki felforgat mindent – mondta Marchionne. – A csapattagok szakértelme hatalmas, de hagynunk kell őket dolgozni. Biztos vagyok abban, hogy a csapatunk képes a kijelölt úton haladni, sajnos azonban már nincs sok hátra az idei szezonból. Hagyjuk őket befejezni ezt az évet, és én úgy gondolom, hogy ki tudják hozni belőle a maximumot. A 2017-es csata úgyis csak az első versennyel kezdődik.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik