F1: ismét rajtbüntetést kaptak a McLaren versenyzői

Vágólapra másolva!
2017.06.22. 16:52
Nem meglepő módon az Azerbajdzsáni Nagydíjat is rajtbüntetéssel kezdi meg Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne. A McLaren pilótáinak autóiban több erőforrásegységet is cserélni kell.

Mind Fernando Alonsót, mind Stoffel Vandoorne-t tizenöt hellyel hátrasorolják az Azerbajdzsáni GP-re, ugyanis autóikban turbót és MGU-H egységet (hőenergia-visszanyerő rendszer) kell cserélni. Utóbbi a Honda-erőforrás egyik gyenge pontja, a spanyolnak és a belgának már a hatodikat szerelik be belőle az 2017-es szezonban. Alonso mellesleg új belső égésű motort is kap, de ebből az egységből egyelőre nem lépte át a megengedett mennyiséget.

Egyik McLaren-pilóta számára sem ez az első ilyen eset idén – igaz, Alonso monacói büntetését az őt helyettesítő Jenson Button töltötte le –, Stoffel Vandoorne pedig már meg sem lepődik azon, hogy így indul számukra egy versenyhétvége.

„Már a hétvége kezdetén kaptunk néhány rajtbüntetést, ami nem ideális, ám jelenleg ilyen helyzetben vagyunk – ismerte el a belga. – Megpróbáljuk kihozni a maximumot a hétvégéből, a gyakorlás során nagyobb hangsúlyt helyezünk a versenytempónkra, és megkísérlünk kicsit taktikázni a futamon. Nehéz megmondani, hogy az új elemek javíthatnak-e a teljesítményünkön. Ez inkább a Hondán múlik, de kétlem, hogy sokat változna a tempónk."

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik