F1: újabb istálló neve merült fel Alonso esetleges távozása kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.26. 13:57
A legfrissebb hírek szerint a Williams szeretné leigazolni a következő szezonra Fernando Alonsót, a McLaren-Honda versenyzőjét. A britek állítólag annyira komolyan gondolják ezt, hogy már ajánlatot is tettek a kétszeres világbajnoknak.

Fernando Alonso szerződése a szezon végén lejár a McLarennél, és a hírek szerint a spanyol egyre kevésbé hisz abban, hogy a Honda összeszedi magát, és olyan erőforrást bocsájt a wokingi istálló rendelkezésére, amellyel futamgyőzelmekre és világbajnoki címre lennének esélyesek.

Több istálló neve is felmerült korábban arra az estere, ha Alonso a Honda szenvedése miatt a távozás mellett döntene. Korábbi csapata, a Ferrari viszont kijelentette: nem tart igény a spanyol szolgálataira, ráadásul Kimi Räikkönen maradását a hét elején, Sebastian Vettelét pedig ma be is jelentették.

A másik nagyágyú, a Mercedes is szóba került Alonsóval kapcsolatban. A németeknél Lewis Hamilton maradása biztos, Valtteri Bottasnak viszont egyelőre nincs szerződése a 2018-as szezonra, de kevés az esély arra, hogy a Mercedes bevállalná a Hamilton, Alonso párost, hiszen korábban ez már bőven okozott fejfájást a McLarennek.

Az is felmerült, hogy a spanyol pilóta a Renault-hoz igazol, a legfrissebb hírek szerint viszont a Williams tett nemrég ajánlatot Alonsónak. A nagy múltú brit istálló sokkal jobb anyagi helyzetben van most, mint az utóbbi években újonc pilótájuk, Lance Stroll milliárdos édesapja jelentős támogatásának köszönhetően. Lawrence Stroll pedig állítólag maga is azt szeretné, ha fia csapattársa a kétszeres világbajnok lenne, hiszen így ő is segítheti a fiatal pilótát a fejlődésben.

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
13 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
15 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
19 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik