F1: az FIA évek óta segíti a Ferrarit – Ecclestone kitálalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.28. 13:15
null
Ecclestone elismerte, ő maga is mindig azt szerette volna, hogy a Ferrari nyerjen (Fotó: AFP)
Érdekes dolgot árult el a múltról Bernie Ecclestone, a Formula–1 korábbi első embere. A 87 éves brit ugyanis nyíltan felvállalta, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) közösen rengetegszer úgy alakították a szálakat, hogy az a Ferrarinak kedvezzen.

 

Bernie Ecclestone mindig nyíltan vállalta a véleményét, és ez azóta sem változott, hogy elhagyta a Formula–1-et. Most sem fogta vissza magát, és elárulta: az FIA – de még ő maga is – hosszú ideje segíti a Ferrarit. Azt, hogy ez így van-e a távozása óta is, nem tudja biztosan kijelenteni, ám valószínűnek tartja.

„Az F1 a Ferrari, a Ferrari pedig az F1. Segíteni őket mindig a legokosabb dolog volt, amit tehettünk. A szabályok is mindig eszerint alakultak. Minden csapat fontos a sorozat számára, de a Ferrari még inkább az. Sok olyan dolog történt az évek során, amelyek azt szolgálták, hogy a Ferrari nyerjen” – rántotta le a leplet a múltról a 87. születésnapját éppen ma ünneplő brit.

Sok kritika érte mostanság Charlie Whitingot és a versenybírákat, Ecclestone szerint viszont nem a jelenlegi versenyigazgató az, aki a Ferrari – vagy bárki más – érdekei szerint alakította a versenyeket, hanem többek között az FIA korábbi elnöke, Max Mosley.

„Charlie mindig azt tette, amit kellett – szögezte le. – Max azonban sokszor segített a Ferrarinak, viszont én is azt akartam, hogy ők nyerjenek. Lehetett egy-egy szezon, ami végén más csapat diadalmaskodott, de még ezen csapatoknak is érdekük volt, hogy egy versenyképes Ferrari ellen harcolhassanak. Egy dolog nyerni egy Sauber ellen, és egy másik legyőzni egy vörös autót.”

Ecclestone a jelenlegi tulajdonosról, a Liberty Mediáról és Amerikai GP előtti pilótabemutatásról is elmondta a kendőzetlen véleményét.

„Az austini show talán jó volt az amerikaiaknak, de az F1-nek nem. Én egy ötcsillagos éttermet hoztam létre, ők pedig átalakítják azt egy McDonald'scá.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik