F1: két expilóta is felszólalt Kubica visszatérése ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.16. 17:22
A Formula–1 két korábbi versenyzője, Juan Pablo Montoya és Jacques Villeneuve sem ért egyet azzal, hogy Robert Kubicának nagy esélye van visszatérni a királykategóriába évekkel a súlyos balesetét követően. Az 1997-es világbajnok szerint a lengyel nem is csak magára, de a többi versenyzőre is veszélyt jelentene.

Hónapok óta rebesgetik, hogy a 2011 elején súlyos ralibalesetet szenvedő Robert Kubica a jövő évtől ismét a Formula–1-ben versenyezhet. Először a Renault-val vehetett részt három teszten is, ám a McLaren és a Toro Rosso motorbeszállító-cseréje, valamint Carlos Sainz csapatváltása rosszul jött a lengyelnek. A Williams viszont újabb esélyt adott neki, a Hungaroringen is tesztelt, és könnyen előfordulhat, hogy 2018-ban Felipe Massa utódja lesz, s megvalósul a szinte szétroncsolódott karja miatt eddig elképzelhetetlennek vélt visszatérés.Robert Kubica a jövő évtől ismét a Formula–1-ben versenyezhet. Először a Renault-val vehetett részt három teszten is, ám a McLaren és a Toro Rosso motorbeszállító-cseréje, valamint Carlos Sainz csapatváltása rosszul jött a lengyelnek. A Williams viszont újabb esélyt adott neki, a Hungaroringen is tesztelt, és könnyen előfordulhat, hogy 2018-ban Felipe Massa utódja lesz, s megvalósul a szinte szétroncsolódott karja miatt eddig elképzelhetetlennek vélt visszatérés.

Sokan örömmel látnák újra Kubicát F1-es pilótaként, a királykategóriában hat szezont teljesítő Juan Pablo Montoya viszont nem tartozik közéjük.

„Őszintén szólva ez egy vicc – kommentálta az utóbbi hónapok történéseit a jelenleg az Egyesült Államokban versenyző kolumbiai. – Biztos vagyok benne, Robert nincs százszázalékos állapotban ahhoz, hogy a határon autózzon egy F1-es géppel. Nem is csak arról van szó, hogy mennyire lesz képes kiszállni az autóból, amikor fent lesz azon a glória. Mi van, ha a rajtnál hirtelen el kell rántania a kormányt egy lerepülő alkatrész miatt? Kétlem, hogy ezt meg tudná tenni egy kézzel. Sőt, tapasztaltam, hogy ez nem lehetséges."

Hasonlóan vélekedik Jacques Villeneuve, aki szerint Kubica visszatérése nem is csupán a lengyel szempontjából lenne rizikós. Bizonyos helyzetekben ugyanis a versenytársaira is veszélyt jelentene, ennek esetleges megakadályozásában pedig a sorozat irányító szervének, a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) is szerepet kell vállalnia.

„Azt hiszem, hogy az FIA-nak meg kell fontolnia, teljesen biztos-e, hogy el tudja kerülni a baleseteket. Magának Robertnek is alaposan át kellene gondolnia a helyzetet. Ez nem a köridőkről szól, hanem arról, hogy felelősséggel tartozik az ellenfelei iránt. Ez persze igaz a Williamsre is. Ha történik egy komoly baleset, hatalmas felelősség hárul rájuk" – mondta 1997 világbajnoka, akinek utolsó F1-es állomáshelyét annak idején, a 2006-os idény közben Kubica vette át a BMW Saubernél.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
16 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
18 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik