F1: az új gumiktól több lesz az előzés – erre számítanak a Mercedesnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.17. 16:22
A csapatok eddig mindössze egyszer, a 2017-es szezonzárót követő gumiteszten próbálhatták ki a Pirelli 2018-as abroncsait. Természetesen még sok a kérdőjel ezen a területen is, de James Vowles, a Mercedes vezetőstratégája elárulta, mit várnak az új gumiktól.

A Pirelli még novemberben ismertette 2018-as gumikínálatát, amelyben két új keverék is szerepel: a szuperkemény és a hiperlágy. Az olasz gyártó azt is elárulta, hogy az összes abroncs összetételen változtatott, így mindegyik puhább lesz az adott típusra eddig jellemzőnél.A Pirelli még novemberben ismertette 2018-as gumikínálatát, amelyben két új keverék is szerepel: a szuperkemény és a hiperlágy. Az olasz gyártó azt is elárulta, hogy az összes abroncs összetételen változtatott, így mindegyik puhább lesz az adott típusra eddig jellemzőnél.

Ezzel az volt a cél, hogy a gumik gyorsabban kopjanak, így izgalmasabbak legyenek a versenyek a több kerékcsere és az ezt érintő stratégiai eltérések miatt. A mercedeses James Vowles is úgy véli, a Pirelli módosításai ezen a téren okozhatnak előrelépést.

Ezek a gumik lágyabbak, ami azt jelenti, hogy gyorsabban kopnak, a köridők csökkenek, és több kerékcserét láthatunk – magyarázta a szakember. – Ám korábban azokon a területen, ahol előzni kellett, mondjuk a féktávon, nem eredményeztek nagy különbséget az abroncsok. 2018-ban nagyobb eltérés lehet az autók között ezen a téren, ami több előzéshez vezethet. Azt viszont egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire.”

„Az én személyes véleményem az, hogy több lesz a kerékcsere, kissé nő az előzések száma a tavalyihoz képest, az autók teljesítménye viszont sokat romolhat, miközben a versenyzők próbálják óvni a gumikat” – vélekedik Vowles.

Legfrissebb hírek

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
5 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
16 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
19 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
23 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42
Ezek is érdekelhetik