F1: nagy torlódás alakult ki a Hungaroringnél

MTI MTIMTI MTI
2018.07.26. 16:50
Jelentős torlódás alakult ki a mogyoródi Hungaroring környékén csütörtök délután.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: a boxutca-látogatással kezdetét vette a Formula–1-es Magyar Nagydíj rendezvénye, és máris ezrek érkeztek Mogyoródra.

A forgalom a pálya környéki utakon sűrű, a rendőrök forgalomirányítással segítik a közlekedést. Balesetről nem érkezett bejelentés.

Külön felhívták a figyelmet, hogy aki az M3-as autópályáról Mogyoródra – nem a versenypályához – tart, az lehetőség szerint az autópálya szadai kihajtóját használja a hosszabb várakozás elkerülése érdekében.

A főkapitányság kéri, hogy akik a következő napokon a verseny helyszínére indulnak, tájékozódjanak az aktuális közlekedési helyzetről és a forgalomkorlátozásokról a police.hu oldalon. A pálya környékén lévő parkolók felé vezető utakon vegyék figyelembe a rendőrök jelzéseit és a kihelyezett táblák útmutatásait – hangsúlyozta a rendőrség.

A hétvégén lesz a 33. Formula–1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen.

Csütörtök délelőtt András Tamás, a PMRFK szóvivője mogyoródi sajtótájékoztatóján elmondta: idén is helyszíni rendőrtáborból biztosítják a nagydíjat. A korábbi években megszokott létszámmal gondoskodnak a rendezvény biztonságáról, a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság és a BRFK, valamint osztrák, szlovák, román és lengyel rendőrök segítségével. A rendezvényen motoros és lovas rendőrök is jelen lesznek, és a forgalmat helikopterről is figyelik majd.

Legfrissebb hírek

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
10 órája

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
Tegnap, 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
Tegnap, 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Verstappen Szingapúrban is szárnyal a Red Bull-lal: megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre

F1
2026.10.09. 15:45