F1: „Az önbizalmam miatt szükségem van ezekre"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.20. 17:33
null
Bottas nem tudja megközelíteni Hamilton teljesítményét idén (Fotó: AFP)
Csaknem egy év telt el azóta, hogy Valtteri Bottas legutóbb futamot nyert. A Mercedes pilótájának teljesítménye ráadásul igencsak elmarad idén a csapattárs Lewis Hamiltonétól. Bottas viszont más tényező miatt is reméli, hogy rövidesen változik a helyzete.

 

Az előző idény záró futama Valtteri Bottas győzelmével ért véget, ugyanis a Mercedes finn versenyzője nyerte az utolsó versenyt Abu-dzabiban. A 2018-as szezon elején azonban jelentős pechsorozatba került, Bakiban például két körrel a leintés előtt az első helyről esett ki defekt miatt, így a mai napig a 2017-es szezonzárón aratott győzelme jelenti a legutóbbi diadalát.

Bár az utóbbi időben kevésbé sújtott le rá a balszerencse, Bottas nincs jó formában az idén – hat futammal a szezon vége előtt csak a világbajnoki összetett negyedik helyén áll, hátránya ráadásul 110 pont a listavezető Lewis Hamiltonhoz képest.

„Most nehéz, és mindig is nehéz lesz legyőzni őt – utalt négyszeres világbajnok csapattársára Bottas. – Jelenleg ráadásul lendületben van, és keményen harcol a vb-címért, még én már nem tartok ott. Viszont azt még mindig szeretném elérni az összetettben, ami lehetséges. A harmadik hely legalább annak tűnik, szóval számomra ez jelenti az új célt. Motivált maradok, és továbbra is megpróbálom szállítani a jó eredményeket.”

A Mercedes versenyzője tehát nincs könnyű helyzetben, de tudja, hogy most az az egyik legfontosabb, hogy változtasson ezen.

„Nagyon úgy érzem, hogy szükségem van néhány jó eredményre. Már majdnem egy év eltelt azóta, hogy legutóbb futamot nyertem. Szóval az önbizalmam és minden más miatt szükségem van ezekre” – vallotta be a háromszoros futamgyőztes finn.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
9 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
11 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
13 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik