F1: Massa szerint a Ferrari nem tudja kezelni a nyomást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.16. 18:24
null
A problémák 2008 körül kezdődtek a csapatnál (Fotó: AFP)
A Ferrari legutóbb 2008-ban nyert konstruktőri címet, miközben úgy tűnik, a csapat nyeretlenségi sorozata idén is tovább folytatódik. A marnellóiak korábbi versenyzője, Felipe Massa pedig úgy véli, az áll a gárda rossz szériája mögött, hogy egyszerűen nem képes megbirkózni a győzelmi kényszer miatt érzett nyomással.

 

A Ferrari legutóbb 2007-ben nyert egyéni, míg 2008-ban konstruktőri címet, és úgy tűnik, idén hiába vette fel a harcot a 2014 óta uralkodó Mercedesszel, a stratégiai és a vezetői hibák következményeként Lewis Hamilton akár már a soron következő Amerikai Nagydíjon pontot tehet a bajnoki párharc végére.

A maranellóiak korábbi versenyzője, Felipe Massa – aki 2008-ban csupán egy ponttal bukta el a vb-címet – úgy véli, a Ferrari nem tudja megfelelően kezelni a nyomást, és ezért képtelen újra bajnokságot nyerni.

„2007-ben még megnyertük a bajnokságot, aztán 2008 után kezdődtek a problémák, és azóta nem is tudtak győzni. A jelenlegi helyzet talán hasonló ahhoz, mint amikor én 2013-ban távoztam a gárdától. A győzelmi kényszer miatt érzett nyomást egyszerűen nem tudják jól kezelni, és ezért nem is képesek hatékonyan végezni a munkájukat” – magyarázta a brazil.

A VB ÁLLÁSA
1. Hamilton
331
1. Mercedes538
2. Vettel2642. Ferrari460
3. Bottas207
3. Red Bull
319
4. Räikkönen1964. Renault92
5. Verstappen1735. Haas-Ferrari84
6. Ricciardo146 6. McLaren-Renault58

„Még nem jelentem ki, hogy elvesztették az idei bajnokságot, ám ha így lesz, annak a szezon végén elkövetett hibák az okai, amiket azért követtek el, mert nagyobb nyomás nehezedett rájuk, mint a Mercedesre” – jelentette ki, majd azt is megosztotta, miért gondolja így.

A Mercedes az elmúlt négy évben mindent megnyert, és bajnoki címmel a zsebedben sokkal egyszerűbb a munka, mint egy olyan környezetben, ahol nagy a győzelmi kényszer, hiszen akkor a hibaráta is sokkal magasabb” – emelte ki, majd a problémák boncolgatása után arra is kitért, miért illeti mégis dicséret az istállót.

„Csodálatos csapatról beszélünk, és nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy milyen jó autót építettek. Bár kétségkívül jó munkát végeztek ezen a területen, valami mégis hiányzik” – zárta a gondolatait Massa.

Legfrissebb hírek

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
51 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
4 órája

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
20 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
20 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
22 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
Tegnap, 18:10

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
Tegnap, 13:41

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50
Ezek is érdekelhetik