F1: Vettel a Mercedeshez is átment, tapssal jutalmazták – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 09:48
null
A tavalyi szezonhoz hasonlóan az idén is Vettel maradt alul a bajnoki párharcban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton a negyedik helyen futott be a Mexikói Nagydíjon, aminek köszönhetően biztosította ötödik világbajnoki címét. A rivális Sebastian Vettel már a leintést követően is külön gratulált a brit versenyzőnek, majd később a Mercedes mérnöki részlegére is besétált, ahol lepacsizott a német gárda azon kulcsembereivel, akik a háttérben vállalnak fontos szerepet a sikerekben – mindenki a Ferrari versenyzőjét tapsolta.

Sebastian Vettel pályafutása során a harmadik alkalommal szembesült azzal az érzéssel, hogy már nem küzdhet tovább a bajnoki címért. Legutóbbi két vereségét ráadásul Lewis Hamiltonnal szemben szenvedte el, aki tavaly és az idén is Mexikóban biztosította be a győzelmét.

A Ferrari versenyzője a leintést követően lépett oda riválisához, és gratulált neki az ötödik címhez, miközben arra kérte, jövőre is a lehető legjobbját nyújtsa, mert újra megküzdenek. Vettel emellett azt is elismerte, idén Hamilton teljesített jobban kettejük közül, így teljesen megérdemelt a címvédés.

A német nem sokkal később a Mercedes mérnöki részlegére is besétált, ahol többek között Toto Wolff-fal is lepacsizott – Vettel sportszerű gesztusát taps követte.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik