Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Tavaly is, idén is teljesítette a Spartathlont: másodjára másképp élte meg?

Ezúttal igencsak más volt a nehezítő tényező… – mondta a Csupasportnak Hadi Attila, aki 28:51:42 órás idővel teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont. – Százötvenhárom kilométer környékén a sötétben elsodort egy autó, beestem az árokba, alaposan megütöttem magam. Ezután értelemszerűen visszaesett a tempóm, pedig az esetnél másfél órával jobb időnél tartottam, mint tavaly ugyanekkor. Sajnos, a térdem megsínylette a landolást az árokban, a keresztszalagom nagyon fájt, sokat kellett sétálnom. Hátulról jött az autó, ki voltam világítva, látnia kellett volna. A verseny szabályzatában az szerepel, ha egy versenyző kísérőautója balesetet okoz egy futóval szemben, akkor a versenyzőjét kizárják. Lehet, hogy ezért nem állt meg, hanem inkább továbbhajtott…

Nagyon megijedt?

Inkább mérges voltam, és nyakig sáros… Természetesen folytattam tovább a versenyt, a következő ponton pedig már tudtak az esetről, és ellátták a lábamat. Más tervekkel mentem, de sajnos az eset miatt ez lett belőle… Jobb időt szerettem volna menni, mint tavaly, de így tíz perccel rosszabb lett. Ha nincs a baleset, minden bizonnyal sikerült volna. 

Addig milyen volt a futás?

Minden a lehető legjobban alakult. Az esős időjárás kedvező volt, jólesett órákon át ilyen körülmények között haladni, és a húsz Celsius-fokos hőmérséklet is kellemesnek tűnt. Nagyszerűen ment a frissítés, jól működtek az izmaim, vittek előre a lábaim, így érthetően nagyon mérges voltam a történtek miatt. Onnantól kezdve folyamatosan lassultam, egyre többet kellett sétálnom.

Ezen kívül volt még bármi nehézség?

Semmi más nem volt. Sokat segített, hogy nem először vettem részt a versenyen, így pontosan tudtam, hogy mi következik, mikor jön emelkedő és mikor lesz annak vége. A pályaismeret nagy segítség a Spartathlonon, könnyebb dolgom volt.

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb kezelni a helyzetet?

Fizikálisan, ugyanis mentálisan gyorsan továbbléptem. A fájdalmakkal nem tudtam mit kezdeni.

Utólag változtatna bármin?

Felírnám a hátamra, hogy „légy szíves, ne üss el”… A gyomrom is tökéletesen működött, a segítőim remekül tették a dolgukat, tényleg nem tudok semmi más rosszat mondani. Ezúton nagyon szépen köszönöm a Magyar Honvédség és a családom támogatását.

Másodjára milyen volt megérinteni Leónidasz király szobrát?

Ahogyan egy évvel ezelőtt, úgy most is felemelő érzés volt, a fájdalom ilyenkor teljesen elmúlik. A célegyenesben sok gyerek kísért kerékpárral és futva, ismét felgyorsultam, ötperces átlagot hoztam. A célba érkezéskor egyből berángattak az egészségügyi sátorba, megvizsgáltak, majd visszamentem a szállásra. Másnap részt vettem az alsógatyás futáson, ebédelt egyet közösen a magyar csapat, aztán kedden jött a gálavacsora. Utóbbin tavaly nem tudtam részt venni, most szerencsére igen, elképesztő volt a szervezés és a hangulat. Megtiszteltetés volt ott lenni. 

Teljesen regenerálódott?

Egy hét sem telt el a Spartathlon után, és már futottam. Jelenleg nincs meg az egyenes ági kvalifikációm a jövő évi versenyre, így minél előbb próbálom megfutni.

Szóval, lesz harmadik Spartathlonja is?

Igen, és október végén Veszprémben, az Isopol Super verseny huszonnégy órás számában szeretném megfutni azt az időt, amellyel ott lehetek jövőre is a Spartathlonon. Tavaly görcsök, idén a keresztszalagom hátráltatott, nagyon szeretnék egyszer mindenfelé probléma nélkül végigmenni ezen a legendás görög versenyen. 

Fotók: Spartathlon Magyar Csapat