F1: Räikkönen a bokszutca végéről rajtol Monzában

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 13:17
null
Súlyos következményei lettek Räikkönen szombati autótörésének (Fotó: AFP)
Megszegte a parc fermé szabályokat az Alfa Romeo, ezért Kimi Räikkönen csak a bokszutca végéről kezdheti meg az Olasz Nagydíjat. A finn pilótán kívül mást is büntettek a monzai időmérő után.

 

Kimi Räikkönen az időmérő harmadik szakaszában csapta a falnak az autóját. Ahogyan sejteni lehetett, az 7-es számú Alfa Romeóban meghibásodott a sebességváltó, így az öthelyes rajtbüntetés az elem cseréjéért hamar biztossá vált. Később azonban kiderült, hogy a motor is sérült a becsapódáskor, így abból is újat kell beszerelni Räikkönen autójába.

Csakhogy ezzel megszegik a parc fermé szabályokat, emiatt pedig a finn pilóta nem állhat fel a rajtrácsra – csak a bokszutca végéről kezdheti meg az 53 körös futamot.

Räikkönen mellett egy másik pilótát is megbüntettek a monzai kvalifikáció után. Sergio Pérez Racing Pointjába szintén új motor került be – az MGU-H-n, az MGU-K-n és a turbófeltöltőn kívül –, de az alfás versenytársával ellentétben őt azért nem „száműzik” a bokszutcába, mert egy ugyanolyan, kettes specifikációjú elemet kap, míg Räikkönen autójába a Ferrari egy másik típusú motorja kerül be.

Pérez Max Verstappenhez, Pierre Gaslyhoz és Lando Norrishoz hasonlóan a rajtrács utolsó helyeinek valamelyikéről várhatja a piros lámpák kialvását.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik