F1: Verstappen szinte biztosan rajtbüntetést kap Monzában

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2019.09.03. 13:53
null
Verstappen is megkapja az új Honda-erőforrást Monzában (Fotó: AFP)
Monzában már valószínűleg Max Verstappen is megkapja az új Honda-motort, de ahogyan a csapattársa, Alexander Albon Belgiumban, Verstappen is csak a rajtrács végéről rajtolhat emiatt a soron következő versenyen.

 

A Honda a múlt hétvégi Belga Nagydíjra készült el a negyedik specifikációjú erőforrásával – akkor Alexander Albon és Danyiil Kvjat kapta meg az új elemeket, emiatt pedig csak a mezőny végéről rajtolhattak a futamon. Max Verstappen Red Bullját akkor egész hétvégén a korábbi motor hajtotta, ám a csapat azt tervezte, hogy a következő hétvégén, Olaszországban a 33-as számú autóba is bekerül a továbbfejlesztett erőforrás.

Csakhogy ez Verstappen esetében is rajtbüntetéssel jár. A Red Bullnál viszont nem szerették volna, ha Albon mellett a másik versenyzőjük is ennyire nehéz helyzetben kezdi meg a spái futamot, ráadásul logikusabbnak találták, ha Szingapúrban – ahol a Red Bull akár győzelemesélyes lehet – friss motorral mehet Verstappen.

Christian Horner csapatfőnök nemrégiben maga is úgy nyilatkozott, hogy valószínű a holland pilóta hátrasorolása Monzában, de annak alapján, amit Kvjat a pénteki szabadedzéseken szerzett adataiból látnak, elégedettek lehetnek a Honda új erőforrásával. Vélhetően Monzában az orosz csapattársa, Pierre Gasly is Verstappenhez hasonló helyzetbe kerül.

A Formula–1-es idény ezen a hétvégén folytatódik a legendás Monzában.

Legfrissebb hírek

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
6 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
15 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
19 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
22 órája

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
22 órája

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
2026.09.03. 15:35

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10